Marad a Renault-Nissan szövetség

A Renault és a Nissan együttműködésében minden a megszokott kerékvágásban halad tovább, miután a múlt héten kompromisszumos megállapodás született a francia kormány Renault autógyárban megnövekedett befolyásának a Nissan irányítására gyakorolt súlya miatt kialakult vitában – jelentette ki a Nissan központjában Carlos Ghosn, aki egy személyben tölti be a Nissan és a Renault vezérigazgatói posztját.

“Túlléptünk a dolgon (…) partnerként dolgozunk tovább a szinergikus előnyök kiaknázásán mint két különálló, saját autonómiával és vezetési struktúrával rendelkező vállalat” – fogalmazott. A francia államnak a Renault irányításában megnövekedett súlya miatt a Renault és a Nissan között az elmúlt nyolc hónap folyamán egyre elmérgesedő viszályt a múlt hét pénteken sikerült elsimítani egy olyan kompromisszumos megállapodással, ami korlátozhatja a Renault ellenőrzését a Nissan felett.

A múlt péntek óta mindkét autógyár részvényének az árfolyama gyengült, mivel a megállapodás piaci elemzők szerint nem ment elég messzire. “Tisztában vagyunk vele, hogy a piacok többet, a két vállalat egyesülését várják” – mondta Carlos Ghosn kedden Yokohamában. “A megállapodás azonban nem csak a piacról, hanem sokkal inkább a két cég fenntartható együttműködésről szól” – fejtette ki. Valamikor a jövőben persze akár egyesülésre is sor kerülhet, egyelőre azonban még nem tartunk ott – szögezte le. “Erre még nem vagyunk készek.”

Az összeolvadás előkészítése helyett a Renault és a Nissan a szinergikus működési előnyök kiaknázására helyezi a hangsúlyt, fokozza a beszerzési, gyártási és tervezési folyamatok integrálása terén eddig kifejtett erőfeszítéseit – jelentette be Carlos Ghosn, megjegyezve, hogy mindkét vállalat érdekeit a vezérigazgatói poszt szétválasztása szolgálná legjobban.

A Renault és a Nissan 1999 óta folytat kölcsönös részvénytulajdonlással megpecsételt technológiai együttműködést. A Renault 43,3 százalékos szavazó Nissan-részesedéssel rendelkezik, a Nissan pedig 15 százalékos nem szavazó Renault-részesedéssel.

A két vállalat az együttműködés kezdetén még nagyjából egyenlő nagyságrendet képviselt, bár akkor a Renault mentette meg a Nissant a pénzügyi összeomlástól. Azóta azonban a Nissan már közel kétszer annyi autót értékesít mint a Renault.

A pénteki megállapodásban a Nissan lehetőséget kapott Renault-pakettjének növelésére arra az esetre, ha úgy találná, hogy a francia kormány a Renault részvényeseként beavatkozik az ügyeibe.