A digitalizáció mentheti meg a Volkswagent

A Volkswagen-csoport egyértelmű utalásokkal szolgál a jövő mobilitására a Genfi Autószalon alkalmával. Matthias Müller, az igazgatótanács elnöke három új Volkswagen Group Future Center létesítését jelentette be, európai, ázsiai és kaliforniai helyszíneken. Ezekben a formatervezők és a digitalizáció szakemberei közösen dolgozhatnak majd a jövő autóján. Amint Müller kiemelte: „Újraértelmezzük a Volkswagen-csoport formatervezését a digitális korszakra.” Emellett az automatizált járművezetés területén is új fejlesztési offenzíva indult, amelynek célja a vetélytársaknál gyorsabban szériaéretté fejleszteni ezen alapvető fontosságú technológiát.

Mindkét jövőbeni fejlesztési irányról szóló döntés a vállalatcsoport azon meggyőződését jelzi, hogy a digitalizáció fontos új üzleti területeket és forgalomnövelő lehetőségeket tár fel. Matthias Müller szerint: „A digitális átalakulás ezért a Volkswagen-csoport legfontosabb feladatai között szerepel.” Eszerint a siker kulcsa az autós és a digitális világ „olyan jellegű összekapcsolása, amelyből az ügyfelek, a társadalom és a gazdaság egyaránt profitálhatnak”. Mint elhangzott, a kiváló autók építése azonban önmagában még nem elég a jövőre nézve, s a Volkswagen felismerte az idők jeleit. Amint Müller hangsúlyozta: „Változást szeretnénk, és teszünk is érte.”

Ennek jegyében szólalt fel az este folyamán Johann Jungwirth, aki 2015 novembere óta vezeti a Volkswagen-csoport digitalizációs részlegét. Jungwirth egyértelművé tette a vállalatcsoport által képviselt új irányvonal céljait: „Szilárd meggyőződésem, hogy 2025-ig vezető mobilitási vállalattá fejlődünk.” Ennek érdekében a Volkswagen-csoport „részben szoftver- és szolgáltatásfejlesztő társasággá” lép elő. Mint kiemelte, a Volkswagen nagy előnye a jövő mobilitásának fejlesztésében, hogy „már abszolút otthonosan mozog a hardver – vagyis az autógyártás – területén”.

A Volkswagen-csoport szorosabbra kívánja fűzni a digitalizáció és a formatervezés szakterületeinek kapcsolatát, ami iránymutató lépés az autóipar jövője szempontjából. A három új Volkswagen Group Future Center Potsdamban, Kaliforniában és Kínában kezdi majd meg működését, ahol a formatervezés és a digitalizáció szakemberei együttesen dolgozhatnak a jövő autóin. A cél, hogy a Volkswagen-csoport járművei a felhasználói élmény, az interfészdizájn, a kezelési logika, az új utastér-koncepciók, valamint az információk és a szórakoztatás területén egyaránt első pozíciót vívhassanak ki kategóriájukban. A vállalatcsoport formatervezői részlegét január óta Michael Mauer vezeti, s az új irányvonalat a digitalizáció szakterületével folytatott szoros együttműködés jellemzi. A potsdami stúdió már meg is kezdte működését az új rendszerben, a kaliforniai és ázsiai központok helyszínéről pedig rövidesen döntés születik.

A vállalatcsoport az elektromos mobilitás fejlődését is szorgalmazza. A Volkswagen-csoport kínálatában jelenleg összesen kilenc elektromos, illetve hálózatról is tölthető (plug-in) hibrid hajtásrendszerű modell szerepel, amelyekhez 2020-ig további húsz társul majd. „Az évtized végére megvalósíthatóvá válik az 500 kilométert is meghaladó, tisztán elektromos hatótáv, miközben a töltési idők egy kávészünetnyire rövidülnek. Hosszú távon az elektromos autók költségei kisebbek lesznek, mint a belsőégésű motorral szerelt járműveké” – folytatta Müller. Mint elmondta, a gazdaság és a politika közös erőfeszítése szükséges azonban ahhoz – mindenekelőtt a kiterjedt töltőhálózat kiépítése terén –, hogy az elektromos mobilitás gyorsabban tért hódíthasson a piacon.

Ezt az utat még néhány évig az új és a hagyományos belsőégésű hajtások együttes jelenléte határozza meg, tette egyértelművé Genfben a Volkswagen-csoport elnöke: „Mérnökeink vonzó technikákat fejlesztettek ki, háromtól egészen 16 hengerig, a földgázüzeműtől a gazdaságos dízelmotorokig. Itt is érvényes: tudunk és fogunk is még fejlődni.”