Kapacitást bővített az Orosházaglas

Négyszázmillió forintból bővítette építőipari gyártókapacitását az Orosházaglas  Kft. A Széchenyi 2020 program keretében kapott támogatásból lamináló berendezést és sík temperáló edző kemencét szereztek be.

A fejlesztés révén a társaságnak lehetősége nyílik a jelenleginél korszerűbb eljárással és nagyobb méretű, több rétegből összeillesztett és edzett üvegek felhasználására a gyártási eljárás során.     Az MTI kérdésére válaszolva elmondták, a vállalat komplett gyártókapacitása 2015-ben 263 ezer négyzetméter volt, a tervezett bővülés révén ez 15 százalékkal, 303 ezer négyzetméterre nő. Ezen belül a lamináltüveg-gyártó kapacitás több mint a kétszeresére, 5635-ről 12 ezer négyzetméterre nő.     A síküveg feldolgozással,  edzett üveg, és szigetelő üveg gyártással foglalkozó vállalat árbevétele 2014-ben 2,79 milliárd, nyeresége 30 millió forint volt. Az export aránya 37 százalékos, termékeiket főként Németországba, Ausztriába és Szlovákiába szállítják.     A csaknem kétszáz főt foglalkoztató vállalat a beruházás révén létszámbővítést nem tervez – közölték.