Különleges hajtásláncot jelentett be a Nissan

A Nissan bejelentette, hogy egy bioetanolból előállított elektromos árammal működő, szilárd oxid üzemanyagcellás (SOFC) technológiát alkalmazó hajtásrendszer kifejlesztésén dolgozik.

Az új rendszer alapja az SOFC áramforrást használó e-bio üzemanyagcella. A rendszer egyben a technológia első autóipari alkalmazása is. Az SOFC üzemanyagcellák az oxigén és többféle lehetséges üzemanyag (pl. etanol vagy földgáz) kémiai reakcióját hasznosítják, és magas hatásfokkal állítanak elő elektromos áramot.

Az e-bio üzemanyagcella SOFC áramforrása a jármű üzemanyagtartályában tárolt etanolból állít elő elektromos áramot. Az e-bio üzemanyagcella azzal a hidrogénnel működik, amit a felhasznált üzemanyagból a levegő oxigénjének segítségével nyernek ki a gázreformálás eljárásával, és az itt bekövetkező elektrokémiai reakció szolgáltatja a jármű hajtásához szükséges áramot.

 A konvencionálisabb üzemanyagcellás hajtásrendszerekkel ellentétben az e-bio üzemanyagcella egy nagy hatásfokkal működő SOFC áramforrást használ, ami a benzinmotoros autókéhoz hasonló, 600 kilométert meghaladó hatótávolságot tesz lehetővé. Az e-bio üzemanyagcellás járművek elektromos hajtásából adódó előnyök – mint a csendes haladás, a sima megindulás vagy a lendületes gyorsulás – a tisztán elektromos autóknál (EV) megismert vezetési élményt és kényelmet biztosítják.

Az üzemanyagcellás rendszerekben különböző vegyületek oxigénnel reagálva, káros melléktermékek nélkül generálnak elektromos áramot. A cukornádból vagy kukoricából előállított bioetanol üzemanyagokat világszerte használják Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ázsiában is. A bioetanollal működő e-bio üzemanyagcella hozzájárulhat a környezetbarát közlekedéshez, emellett lehetőséget teremt a helyi energiaelőállításra a meglévő infrastruktúrára építve és azt erősítve.

 Az üzemanyagcellás rendszerekben az áramtermelés jellemzően szén-dioxid-kibocsátással jár együtt. A bioetanol-alapú rendszerben azonban a cukornád ellensúlyozza ezt a CO2-kibocsátást, és így a teljes ciklus karbonsemlegesnek tekinthető, és gyakorlatilag egyáltalán nem növeli a szén-dioxid összmennyiségét.

 A jövőben az e-bio üzemanyagcella meg inkább felhasználóbarát lesz. A vízzel elegyített etanol sokkal egyszerűbben és biztonságosabban kezelhető, mint a legtöbb egyéb üzemanyagfajta. Ez a technológia felszámolja majd az összes olyan akadályt, ami a teljesen új infrastruktúra kiépítése előtt áll, és így hatalmas piaci növekedési potenciállal bír.

 A fenntartási költségek figyelemre méltóan alacsonyak, nagyjából megfelelnek a jelenleg kapható elektromos autókénak. Az új technológia előnyei nemcsak a vállalkozások és cégek, hanem a társadalom szélesebb rétegei számára is elérhetőek lesznek, mivel az e-bio üzemanyagcellás járművek – gyors újratölthetőségüknek és bőséges üzemanyagkészleteiknek köszönhetően – jóval szélesebb felhasználói igénynek képesek megfelelni, és olyan szolgáltatásokra is alkalmasak, mint például a hűtött élelmiszerszállítás.