3,9 milliárdért újabb üzemet épít a Freudenberg Kecskeméten

A német Freudenberg csoport 4 millió eurós befektetéssel megkétszerezte kecskeméti gyártókapacitását; a kibővített gyáregység átadóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy az autóipari beszállító cég 3,9 milliárd forintból újabb üzemet épít, amelyet a magyar kormány 411 millió forinttal támogat.

A tárcavezető elmondta: a Freudenberg csoport teljesítménye nélkül nem lenne elmondható Magyarországon, hogy 2015-ben a magyar autóipar minden korábbi termelési rekordot megdöntött. A német vállalat hozzájárult ahhoz is, hogy az első négy hónapban a magyar autóipar a tavalyi rekordteljesítményt is túlszárnyalva újabb további 4 százalékos növekedést ért el.

„Kecskeméten az egyik legmodernebb gyáregységünket avattuk” – mondta Claus Möhlenkamp, a Freudenberg Sealing Technologies ügyvezetője. „A kibővített kapacitásnak és a legújabb technológiai megoldásoknak köszönhetően havonta mintegy kilencmillió tömítést tudunk előállítani, amelyet túlnyomórészt az autóipari vállalatok használnak fel.” A gyár megfelel a legmodernebb biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak.

A Freudenberg Sealing Technologies számára Magyarország fontos gyártóközpont, különösen autóipari ügyfeleik kiszolgálásának a területén. Ebben a szegmensben a közelmúltban több mint 17 százalékos növekedést ért el a vállalat. Ebben nagy segítségünkre voltak a magyar kormányzat külföldi vállalatok számára nyújtott támogató programjai. A Külgazdasági és Külügyminisztérium háttérintézményén, a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) keresztül pénzügyi segítséget is nyújtottak. Emellett olyan további szolgáltatásokat is elérhetővé tettek, mint például a nyelvi képzések és speciális műszaki oktatás. „Magyarország kiemelkedő lehetőségeket biztosít az autóipari vállalatok valamint beszállítóik számára. A szektor vezető vállalatai, köztük számos ügyfelünk értékeli ezt, és jelentős beruházásokat hajt végre Magyarországon” – mondta Claus Möhlenkamp. „A kecskeméti üzemünk segítségével gyorsan és kiváló minőségben tudjuk ellátni partnereinket.”

A Freudenberg Sealing Technologies kecskeméti gyáregysége tömítések előállításával foglalkozik 1998 óta. A gyártási kapacitás az alapítás óta folyamatosan növekszik, a mostani fejlesztésnek köszönhetően pedig immár hétszáz munkavállalót foglalkoztatnak. A bővítés nyomán hetvenöt új munkahely jött létre. A kecskeméti üzemben sebességváltókhoz és hajtóművekhez tengelytömítéseket gyártanak, többek között az Energy Saving Seal (ESS) tömítéseket, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy jelentősen csökkenjen a gépjárművek üzemanyag-fogyasztása és károsanyag-kibocsátása. A Freudenberg Sealing Technologies a kecskeméti mellett Lajosmizsén is rendelkezik egy gyáregységgel, leányvállalata, a Dichtomatik pedig kereskedelmi képviseletet működtet Budapesten.

„A mostani bővítésnek köszönhetően egy olyan versenyképes gyáregység áll rendelkezésünkre Kecskeméten, amely a termelésben, a minőségben és a logisztikai megoldásokban is a legjobbat nyújtja” – mondta Augusztiny Zoltán, a Freudenberg Sealing Technologies gyárigazgatója. A régióban az ipari szereplők nagy koncentrációja miatt szinte teljes a foglalkoztatottság, és nehéz jól képzett tehetségeket találni. Annak érdekében, hogy a jövőben megfelelő képzettségű dolgozókat tudjunk foglalkoztatni, a Freudenberg Sealing Technologies nemcsak belső képzési programját erősíti, de a helyi oktatásban is nagyobb szerepet vállal.

A Freudenberg-csoport a Freudenberg Sealing Technologies üzemein kívül további leányvállalatokkal is rendelkezik Magyarországon, mint például a Vibracoustic, az Eagle Burgmann és a Vileda.