Interneten is megvehető a szlovák matrica

A hazai autópályákon érvényes helyzethez hasonlóan idén már Szlovákiában is elektronikus autópálya-matrica rendszer működik. Aki északi szomszédunk útjaira készül, annak idén már nem kell megállnia valamelyik töltőállomáson, hogy szlovák autópálya-matricát vegyen. Az úgynevezett e-matrica (eznámka) az interneten keresztül, már indulás előtt, illetve az indulást követően az ingyenes mobilalkalmazás segítségével is megvehető.

Az elektronikus autópályamatrica- (eznámka) rendszernek köszönhetően Szlovákiában az idei év elejétől egyszerűbb a díjköteles úthálózat használata a személygépkocsik (és 3,5 tonnánál könnyebb járművek) számára. Az e-matricát nem kell a járműre ragasztani, mivel teljes mértékben virtualizált. Megvásárlásakor mindössze a jármű forgalmi rendszámát és a jármű származási országát kell megadni a rendszerben. Ezen adatok segítségével az adott jármű nyilvántartásba kerül, és – a megvásárolt matrica érvényességétől függően – használhatja a szlovákiai autópályák és gyorsforgalmi utak díjköteles szakaszait.

Az e-matrica megvásárlásának legpraktikusabb módja a www.eznamka.sk internetes portál vagy az „eznamka“ ingyenesen elérhető mobilalkalmazás használata, iOS vagy Android rendszereken.

A matricák érvényessége a 2015-ben érvényes időszakokkal azonos. Az árak sem változtak – az éves autópálya-matrica ára továbbra is 50 euró, a harminc naposé 14 euró, míg a tíznaposé 10 euró.

Szlovákiában az elektronikus autópálya-matricát kevesebb, mint egy év alatt vezették be. 2015 januárjának végén kiadták a rendszer beszállítójára vonatkozó közbeszerzésről szóló előzetes értesítést, majd a közbeszerzést április 2-án ki is írták. A közbeszerzés győztese elektronikus aukcióban a SkyToll lett, az elektronikus autópálya-matricák teljes bevételének 2,78 százalékának megfelelő árajánlattal. A szlovák Nemzeti Autópálya társaság és a SkyToll közötti, az autópálya-matricák díjának beszedésére és befizetésének nyilvántartására, valamint a meghatározott útszakaszok használatára vonatkozó szerződés szeptemberben került aláírásra, 67 hónapos időtartamra, további 36 hónapos opcióval. 2015. december 1-jétől beindult az elektronikus autópálya-matricák előzetes értékesítése, az idei év elejétől a rendszer éles üzemben üzemel.