Bemutatkozott Kazincbarcika a befektetőknek

Magyarországra akkreditált nagykövetekből és kereskedelmi tanácsosokból álló delegáció tett látogatást Kazincbarcikán. A „Meet my country” elnevezésű esemény a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által indított Befektetőbarát Település Program zárórendezvénye. Ennek keretében lehetőség nyílt a borsodi város mint befektetési célpont bemutatására.

A HIPA a nemzetközi befektetőkkel való kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás mellett a magyarországi fogadó környezet felkészítését is kiemelt céljának tekinti, a jelentősebb nemzetközi beruházási projektek ugyanis egyre nagyobb mértékben vidéki városokat érintenek. Az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy Magyarország kinőtte Budapest-központúságát, és komoly lépéseket tett a többpólusú gazdasági struktúra megteremtése felé, amit a 2016 első féléves eredmények is megerősítenek. Az idei év első hat hónapjában 38 befektetési projekt kapcsán született pozitív döntés a HIPA közreműködésével. Ezek közül a legtöbb (5) projekt Hajdú-Bihar megyében valósul meg, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye 4-4, míg például Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3 pozitív döntésben érintett.

A HIPA által térítésmentesen biztosított Befektetőbarát Település Program 2015 őszén megtartott képzési napjain a települések képviselői többek között elsajátíthatták az alapvető befektetésösztönzési ismereteket, képet kaptak a befektetői látogatások menetéről, megismerkedtek a leggyakoribb befektetői kérésekkel, elvárásokkal. Ezen túlmenően betekintést nyertek a településmarketing, a hatékony kommunikáció és hatásos prezentáció, valamint a protokoll eszköztárába is. A képzések összeállításánál az ügynökség nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlati tapasztalatok átadására annak érdekében, hogy minél több befektetői tárgyalás legyen sikeres.

A legjobb befektetői prezentációt és stratégiai tervet Kazincbarcika városa állította össze, így hozzájuk látogatott el a Magyarországra akkreditált nagykövetekből és kereskedelmi tanácsosokból álló delegáció. Az egész napos program keretében a résztvevők megismerhették Kazincbarcika városának fejlesztési és befektetésösztönzési stratégiáját, valamint első kézből kaphattak információt a város legnagyobb külföldi befektetője, a Borsodchem (Wanhua) magyarországi tapasztalatairól is.