7,8 milliárdos beruházás Nyíregyházán

Logisztikai raktárat épít nettó 7,8 milliárd forintból, állami támogatással a Révész-csoporthoz tartozó Révész-Nyírlog Logisztikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Nyíregyházán. A beruházás alapkövét szeptember 6-án tették le a nyírségi nagyváros ipari parkjában.

A több mint 52 ezer négyzetméter alapterületű raktár naponta negyven kamion áruforgalmát biztosítja majd. A 2017 májusára elkészülő fejlesztés a tervek szerint 50-80 embernek adhat munkát.

Az ünnepségen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára elmondta: a logisztika a magyar gazdaság egyik fő hajtóerejének számít, a nemzetgazdasági teljesítmény 6,5 százalékát adja és mintegy 500 milliárd forint adóbevételt produkál minden évben.    A keleti országrészben a logisztika az egyik legfontosabb iparággá nőtte ki magát, de az ágazat súlya országosan is jól érzékelhető – jelezte Magyar Levente.

Az államtitkár beszédében országos kihívásnak nevezte az egyre bővülő ipari parkok és újabb beruházások kiszolgálását mennyiségi és minőségi munkaerővel. A kormány a különböző programokkal és intézkedéssel részben már megadta és a jövőben is meg fogja adni a választ erre a kihívásra – jelezte.    Magyar Levente hozzátette, remélhetőleg ez a vidék is lépést tud tartani a magyar és külföldi befektetők Nyíregyháza és térsége iránt megnyilvánuló növekvő érdeklődésével.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: 2015-ben 152 millió tonna áru mozgott a közúton, vasúton és vízi úton, és körülbelül 38 360 millió árutonna-kilométer a hazai szállítmányozás teljesítménye.    Emiatt szükség van az útfejlesztésekre, a térségben tovább épül az M3-as autópálya és megépül az M34-es gyorsforgalmi út is – közölte az államtitkár. Tasó László hozzátette, idén emellett a komplex útfelújítási program révén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 5,4 milliárd forintot fordíthatnak az úthálózat felújítására, jövőre pedig országosan 100 milliárd forintból újulhatnak meg az utak.