Felhőt fejleszt a Volkswagen

A Volkswagen haszongépjármű üzletága saját felhőtechnológiára épülő szolgáltatásokkal törekszik piacvezető szerepre szert tenni a hálózatra kapcsolt áruszállítás terén – jelentette be a Volkswagen AG igazgatóságának a haszongépjármű üzletágért felelős tagja, Andreas Renschler a Handelsblattban megjelent interjúban.

Közölte: egyebek mellett a tehergépjárművekben, a logisztikai cégeknél vagy a forgalomirányító rendszereknél működő gépek által egyaránt elérhető hálózatra kapcsolt szerverekből álló saját számítástechnikai felhő infrastruktúrát építenek ki.

A VW Nutzfahrzeuge, a Volkswagen konszern haszongépjármű üzletága a szakma éves seregszemléjén, a héten Hannoverben megnyíló IAA Nutzfahrzeuge kiállítás- és vásáron debütál a logisztikai és digitalizálási feladatokkal foglalkozó új márkájával, ami 2017 elején kezdi majd meg önálló működését.    Szakértők szerint a haszongépjármű ágazat számára is a digitalizálással és adatfeldolgozással nyújtható szolgáltatások jelentik a legnagyobb növekedési potenciált.

A teherautók közel ötven százaléka félig vagy teljesen üresen közlekedik – mondta Andreas Renschler, megjegyezve, hogy a digitalizálásra épülő szolgáltatásokkal növelni lehet majd a fuvarok kihasználtságát. A fejlesztés célja a szállítmányozó cégek költségeinek a csökkentése és az, hogy az előrejelzések szerint az elkövetkező évtizedekben növekvő közúti teherforgalom mellett is el lehessen kerülni a közlekedési dugókat. Ehhez mindenképpen javítani kell a járművek kihasználtságát és a logisztikai szolgáltatások szervezettségét – mutatott rá.