A németeknek tetszik a magyar autóipar

Rendkívül pozitívak a német autóipari cégek magyarországi tapasztalatai, és töretlen a bizalmuk Magyarország iránt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Berlinben a Német Autóipari Szövetség (VDA) elnökével folytatott megbeszélése után.

Szijjártó Péter a magyar közmédiának adott nyilatkozatában aláhúzta: e töretlen bizalmat jelzi, hogy csak az utóbbi két évben a német autóipari cégek 25 beruházást vittek Magyarországra, mintegy másfél milliárd euró értékben.

Matthias Wissmann-nal folytatott tárgyalásáról szólva kiemelte, hogy az ágazat vezető német érdekképviseleti szervezetének vezetője igen kedvezőnek és ésszerűnek nevezte a magyar kormányzati politikát, amely az autóipar álláspontjára tekintettel a környezetvédelem mellett a versenyképességi szempontokat is mindig figyelembe veszi.

Így például amikor az Európai Unió szénd-dioxid-, vagy egyéb károsanyag-kibocsátási ügyekben dönt, Magyarország igyekszik a versenyképesség szempontját is érvényesíteni.

A miniszter elmondta: a VDA elnökével megállapodtak abban, hogy továbbra is folyamatos konzultációt folytatnak a német autóipari vállalatokkal.

A német autóiparral való együttműködés alapvetően határozza meg a magyar nemzetgazdaság teljesítményét – mutatott rá Szijjártó Péter.

 

1 Comment on A németeknek tetszik a magyar autóipar

Comments are closed.