Amerikai luxusrepülőt rendelt a miniszterelnök, zabosak lettek a franciák

Lengyelország vezetői az amerikai General Dynamics légi ipari vállalat által gyártott, Gulfstream G550 típusú, business kategóriájú repülőgéppel fognak a jövőben utazni – jelentette be a lengyel védelmi tárca.

Bartosz Kownacki nemzetvédelmi miniszterhelyettes közölte: egy ilyen repülőgép mintegy 450 millió lengyel zlotyba (közel 32 milliárd forint) kerül. Varsó kettőt rendelt az amerikai gépből, s az első várhatóan jövő nyár végén érkezik meg Lengyelországba.

Kownacki elmondta, hogy a repülőgép-beszerzéshez kiírt pályázatra két vállalat tett ajánlatot: a nyertes amerikai és a francia Dassault Aviation. A miniszterhelyettes szerint a francia fél által benyújtott dokumentumok nem feleltek meg a “normális pályázati feltételeknek”, ráadásul drágább is volt a repülőjük. Hozzátette, a két árajánlat közötti különbség jelentéktelen volt, de az amerikai cégé “kicsit jobb volt”.

A Dassault Aviation egy hasonló magánrepülő-típust ajánlott, az ugyancsak 16 üléses Falcon 7X-t. A laikusoknak az első szembetűnő különbség az lehet, hogy az amerikai gépnek kettő, a franciának három hajtóműve van.

Varsó és Párizs között október elején diplomácia viszály kerekedett annak nyomán, hogy hosszas tárgyalások után a lengyel kormány megszakította a francia Airbus leányvállalatával, az Airbus Helicoptersszel folytatott tárgyalásait 50 Caracal típusú harci helikopter megvásárlásáról, és közölte, hogy azok helyett részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai helikoptereket vásárol.

Francois Hollande francia államfő a varsói döntés nyomán felháborodásában elnapolta varsói látogatását. Az AFP francia hírügynökség szerint a francia kormányt különösen annak fényében irritálhatja az eset, hogy a Krím orosz elcsatolása miatt aggódó kelet-európai partnerek megnyugtatására annak idején Párizs gesztust tett a térség országai (így Lengyelország) felé, és elállt attól, hogy eladja Oroszországnak a már odaígért Mistral típusú francia hadihajókat. A hajókat végül Párizs Egyiptomnak adta el.