Tatabányán bővített a padlógyártó

Graboplast
A Graboplast Zrt. 850 négyzetméteres raktárral bővítette tatabányai padlógyárát, a 175 millió forintos beruházást a vállalat februárban átadott új üzemének kapacitásbővítése tette szükségessé.

Az átadott fejlesztés része annak a 8,7 milliárd forintból 2017-ig megvalósuló programnak, amelyhez a kormány egyedi döntéssel 3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást nyújtott a Graboplastnak.
A beruházásoknak köszönhetően a cégcsoport több mint 20 százalékkal, 120-szal növeli létszámát 2017 végéig. A fejlesztések célja a győri székhelyű vállalat exportpiacainak bővítése.

A magyar tulajdonban lévő Graboplast vállalatcsoport három telephelyen – Győrben, Kecskeméten és Tatabányán – négy gyárral rendelkezik. A 700 embert alkalmazó vállalat öt kontinens közel 100 országába szállítja termékeit.

A vállalat 2014-ben 17,1 milliárd forint, míg 2015-ben 18 milliárd forint árbevételt ért el. Ennek több mint 90 százaléka exportból származik.