Nem lesz sztrájk a Mercedesnél? – frissítve

A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) bérmegállapodást kötött a Mercedes gyárral – adta hírül a szervezet sajtóosztálya.

A megállapodást intenzív tárgyalások előzték meg, ahol részt vett az MTSZSZ és a Vasas Szakszervezet. Az öt éve Kecskeméten működő gyárban, ahol az MTSZSZ egy éve végzi érdekvédelmi tevékenységét, most sikerült először írásos megállapodást kötni, amely jelentős, mintegy 20 százalékos jövedelem növekedést eredményez két év alatt a munkavállalóknak, miközben a szervezet tájékoztatása szerint a korábbi években csupán 4-6 százalékos emelések voltak.

mtszsz

Az MTSZSZ két évre szóló, kiszámítható bérfelzárkóztató megállapodást írt alá a Mercedes gyár vezetőivel, amely több elemből áll. Összességében a gyártósori munkavállalók bére 2017-ben 12 százalékkal (200 ezer forintnál kevesebb nem lehet), míg 2018-ban további 7 százalékkal emelkedik, az emelt alapbért tovább növelik a bérpótlékok.

Emellett jelentősen emelkedik valamennyi juttatásuk, mint pl. a jelenléti bónusz 2,5 százalékkal, célprémium (30-20 ezer forint), cafeteria (10-10 ezer forint). Mindezt figyelembe véve a jövedelemnövekedés átlagosan 20 százalékot is eléri. Járulékcsökkentés esetén, az ebből eredő megtakarításról az MTSZSZ további tárgyalásokat folytat a munkáltatóval, a további jövedelem emelés mértékéről.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség és a munkáltató közötti tárgyalások a szervezet honlapja szerint november 15-én, kedden folytatódnak.

Frissítés:

A Vasas Szakszervezeti Szövetség a Facabookon közölte: az MBMH Vasas Alapszervezet Sztrájkbizottsága intenzív tárgyalásokat folytatott a céggel, a megbeszélésen részt vett Christian Wolff gyárigazgató is. Megállapodás nem született, a sztrájkbizottság ismertette a jogi álláspontját a kialakult helyzetről és továbbra is fenntartja 15 százalékos alapbéremelés követelését 1 év intervallumra. A következő megbeszélést november 22-én, kedden tartják.

2 Comments on Nem lesz sztrájk a Mercedesnél? – frissítve

  1. Legalább informálódjanak már ne írogassanak hülyeségeket! A Keddi napon lesz az első béralku tárgyalás a cég és a VASAS között! ennyi 🙂 nem is értem maguk médiának nevezik magukat!?

  2. Eldönthetnék azt is, hogy a 12% ba beleveszik előre a járulékcsökkentést amiről majd későb tárgyalnak? Annyira kapálódzva kozmetikázzák a saját balfaszságukat, hogy az már látványosan mókás!

Comments are closed.