Trump otthon tartja az autóipart

Donald Trump megválasztott amerikai elnök videoüzenetet tett közzé, amelyben kifejti, hogy első hivatali napján milyen fontos döntéseket hoz majd.

Tájékoztatása szerint az Egyesült Államok kivonul a nagy szabadkereskedelmi megállapodásokból és elindíttatja a munkavállalási vízumok programjának felülvizsgálatát az esetleges visszaélések kiszűrésére. Ez az a két, fontosnak ítélt ügy, amelyben Donald Trump a beiktatása utáni első napon döntést hoz.

November 8-i választási győzelme óta a republikánus politikus nem tartott sajtóértekezletet, s ez az első alkalom, hogy az amerikai nemzet egészéhez fordul. “Az én programom egy nagyon egyszerű elven nyugszik: Amerika az első. Legyen szó acélgyártásról, autók előállításáról vagy betegek gyógyításáról, azt akarom, hogy a következő generációs termelés és innováció itt történjék, a mi nagyszerű hazánkban, Amerikában, és ezzel az amerikai dolgozó embereknek teremtsünk gazdagságot és munkahelyeket” – fogalmaz üzenetében a megválasztott elnök.

Bejelentette szándékát, hogy az Egyesült Államokat kivonja a készülő ázsiai-csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményből (TPP), amit kétoldalú, “korrekt” kereskedelmi egyezményekkel helyettesít majd, amelyekkel “visszahozza a munkahelyeket és az ipart” Amerikába. Trump a TPP-t az Egyesült Államok “potenciális katasztrófájának” minősítette. Egyúttal bejelentette azt is, hogy – választási ígéreteihez híven – felold néhány energetikai korlátozást, így ismét lehetővé válik “a tiszta szén” és a palaolaj kitermelése, amely Trump szerint “több millió jól fizető munkahelyet teremt majd”.

Megígérte: a munkaügyi minisztériumot felkéri, hogy vizsgálja meg az esetleges visszaéléseket a vendégmunkások – köztük a high-tech ipar dolgozóinak – munkavállalási vízumait illetően.