Seat Alhambra teszt: családi összefogás

Évtizedek óta a családi csapatszállítóként áll helyt a legnagyobb Seat. Közepes felszereltséggel,150 lovas dízelmotorral és DSG-váltóval tettük próbára a ráncfelvarrott változatot.

Seat Alhambra

Hogy néz ki?

A több mint 20 éve piacon lévő Alhambra még mindig csak a második generációjánál tart, nemrég esett át egy kisebb ráncfelvarráson. Új a hűtőrács, az embléma még nagyobb, a fényszórók megváltoztak, LED-esek a szép rajzolatú hátsó lámpák. A lényeg nem változott, az Alhambra továbbra is akár hét felnőttnek kínál teljes értékű autózást úgy, hogy a csomagokat sem kell otthon hagyni. Az első sor kényelmét a második sor különálló, egyenként tologatható ülései is képesek nyújtani, de a leghátsó kettőn sem kínszenvedés utazni. A hét ülés mögött még mindig marad egy kisautónyi csomagtér, egészen pontosan 267 liter. Öt üléssel 1,25, kettővel pedig kétméteres a raktér hossza, az anyósülés előredöntésével pedig akár 2,9 méteres tárgyat is cipelhetünk. A raktér teljes hasznos térfogata két üléssel 2430 liter. Sok a kacattartó.

Seat Alhambra

Felárért elektromotor mozgatja a hátsó tolóajtókat, tesztautónkban ezt a műveletet kézzel kellett elvégezni. Nem könnyű, gyerekek, lányok és asszonyok panaszkodni fognak. A harmadik sorba beszállást megkönnyíti az előrecsúszó és önmagába fordulóülés. Néhány mozdulattal könnyedén sík rakfelületet képezhetünk.

Seat Alhambra

Hogy megy?

A középső dízel is elég erős a hatalmas Seat mozgatásához, a 150 lóerős kivitel is meggyőző. A kétliteres TDI 340 newtonméteres maximális forgatónyomatéka már alacsony fordulaton (percenként 1750 fordulattól) is éber, így bátran hagyatkozhatunk erőtartalékaira. A nagy homlokfelület és az üresen is 1,9 tonnás tömeg azonban megkéri az árát, a közel 400 kilométeres teszt során 7,1 literes átlagfogyasztást értünk el 100 kilométerenként. A hatfokozatú dupla kuplungos DSG-váltó finoman kapcsolgat, ami a komfortos futóművel együtt remek utazóautóvá teszi az Alhambrát. A váltó a gázpedál felengedésekor szétkapcsol, a vitorlázó üzemmód használata során nem fogyaszt az autó, csak gurul és javítja a fogyasztást. Csak a súrlódás és a légellenállás lassítja. A legnagyobb hatótáv 1100 kilométeres volt.

Seat Alhambra

Milyen vezetni?

Meglepően jó vezetni. Hosszú távon is kényelmes irányítani. Parkolásban asszisztens és tolatókamera segít. A fáradtságérzékelőn kívül más vezetősegédre nem számíthatunk. A váltót a kormány mögötti fülekkel is kapcsolhatjuk.

Seat Alhambra

Legnagyobb sebessége megközelíti a 200 kilométer/órát, álló helyzetből száz kilométer/órás tempóra 10,6 másodperc alatt gyorsul fel. Homlokfelülete nagy, ezt érezteti is velünk. Futóműve kényelmes, 16-os felnijein magas oldalfalú gumik tovább fokozzák a komfortot és kisimítják az úthibákat.

Seat Alhambra

Kilencven kilométer/órás sebességnél 1400-at, 100-nál 1500-at, 110-nél 1800-at, 120-nál 1950-et, 130-nál pedig 2100-at forog percenként a főtengely.

Mennyibe kerül?

A modell alapára: 9 269 960 forint (1.4 TSI, 150 LE, Reference felszereltség), a tesztelt 150 lovas dízel Style verzió ára kevéssel több mint 11,5 millió forint.

Kép és szöveg: Biró Csongor

3 2 1 12 7 6 4