15 tonna hamis csapágyat semmisítenek meg Görögországban

A hazánkban is jelen lévő svéd SKF pert nyert egy hamis csapágyakkal üzletelő kereskedő ellen Görögországban. Még 2009-ben egy rendőrségi rajtaütés során 15 tonna SKF-csapágyat találtak a forgalmazó pireuszi raktárában, akivel évekre visszamenően nem üzletelt a svéd cég. A görög bíróság rendelte el a csapágyak megsemmisítését, melyet egy újrahasznosító-telepen végeznek majd el. A mintegy 17 ezer lefoglalt csapágy értéke meghaladja az egymillió eurót.

A hamis csapágyakat leginkább a hajóipírban használták fel, de más ipari ágazatokba is eljutott a pireuszi kikötőből. A megtévesztett vevők a remélt csúcskategóriás SKF-csapágyak helyett silány minőségű és rövid élettartamú alkatrészeket kaptak. „Örülünk, hogy az ügy végre lezárult, ez a cégre és ügyfeleinkre is jó hatást gyakorol majd. De továbbra is foglalkoznunk kell a görögországi hamisított alkatrészekkel, hiszen ügyfeleinknek, és az üzletnek is egyaránt ártalmas“-mondta Rania Patsiopoulos, az SKF athéni ügyvezető igazgatója.

Nehéz pontosan megbecsülni a hamisítás által okozott károkat, hiszen nem csak a bevételben, de az adott cég jó hírében is kárt tesznek az utánzatok. Azok a kereskedők, akik ilyen alkatrészekkel üzletelnek akár tudatosan, akár tudtuk nélkül, mindenképpen anyagi és márkaarculati károkat szenvednek.

Az SKF figyelmezteti vásárlóit, legyen óvatosak, mikor termékükből vásárolnak. Az átverés biztosan elkerülhető, ha az SKF által hivatalosan feltüntetett forgalmazótól vásárolnak. A legnagyobb vesztes, akinek eladják a hamisítványokat, ugyanis a hibás gördülő csapágyak hatalmas károkat képes okozni. Egy nevét nem vállaló károsult százezer euróért vásárolt csapágyakat egy az SKF viszonteladó listáján nem szereplő cégtől, és az állítólag évekig strapabíró csapágyak hónapok alatt tönkrementek.

Biró Milán