Kitiltják a belvárosból a 25 évesnél öregebb benzines autókat, a dízelek sem ússzák meg

károsanyag
Kitiltják Madrid belső kerületeiből a környezetszennyező személyautókat 2025-től – jelentette be Manuela Carmena polgármester, ismertetve a város levegőminőségének javítása érdekében készített cselekvési tervet.

A harminc intézkedésből álló terv szerint a 2000 előtt forgalomba helyezett benzines, és a 2006-nál régebbi dízelautókat érinti a korlátozás, amelynek első lépése, hogy 2020-tól ezek a járművek már nem parkolhatnak a megjelölt területen, vagyis az M30-as autópálya-körgyűrűn belüli kerületekben.    A számítások szerint a döntés a spanyol fővárosban közlekedő autók mintegy 20 százalékát fogja érinteni.    A környezetszennyezés csökkentése érdekében Madrid vezetése 2018-tól korlátozni kívánja a megengedett maximális sebességet a város bevezetőútjain és az M30-as körgyűrűn, a jelenlegi 90-ről 70 kilométer per órára.    Lesznek továbbá csökkentett sebességű övezetek a városban, illetve egy úgynevezett nulla kibocsátású terület a városközpontban, ahol megszűnik az átmenő forgalom, és ahova csak az ott élők, valamint az engedéllyel rendelkezők hajthatnak be személyautóval.

Manuela Carmena hangsúlyozta, hogy a városvezetés célja ösztönözni a tömeg-, a kerékpáros és a gyalogos közlekedést, ezért ennek megfelelően fogják újratervezni és átalakítani a legfőbb útvonalak forgalmát, több helyet biztosítva a környezetbarát közlekedési formáknak.        Egyebek mellett bővíteni fogják a bérbicikli-hálózatot, és támogatni kívánják az elektromos járművek vásárlását is.    Madridban 3,1 millióan élnek, az agglomerációval együtt a lakosság száma eléri a 7 milliót, gyakoriak a dugók és gondot jelent a környezetszennyezés is.

Az Európai Bizottság a múlt hónapban figyelmeztette Spanyolországot,  hogy a légszennyezettség csökkentése érdekében tett intézkedései nem elegendőek, és az előírt határértéket meghaladó a nitrogén-dioxid-szennyezés például Madridban és Barcelonában.     Utóbbi városban épp a múlt héten jelentette be a városvezetés, hogy a levegő minőségének javítása érdekében 2019-től a 20 évnél idősebb gépjárművek hétköznaponként nem közlekedhetnek.