Ingolstadt követeli az elektromos Audit

A dél-németországi gyár szakszervezete kérte az Audi fejeseit, hogy Ingolstadtban is készüljön elektromos modell.

A szakszervezetek szerint az Audi német gyári munkásai nagyot veszíthetnek, ha az elektromos autók még népszerűbbek lesznek, de az országban alig gyártanak belőle.

2018-ban, Brüsszelben kezdik majd meg az első tömeggyártott elektromos Audi, az e-tron quattro összeszerelését. Emellett a belga üzemben más Volkswagen-csoporthoz tartozó modellek számára és készítenek akkumulátorokat.

Az Audi 2020-ig három elektromos modellt is a piacra akar dobni, amelyek közül biztosan készül majd legalább egy az ingolstadti üzemben, így az ottani dolgozóknak nem kell majd aggódniuk, hogy lemaradnak a piaci versenyben.

“Az ingolstadti üzemnek haladnia kell a korral” – mondta Peter Mosch, az Audi érdekképviseleti szervének vezetője. A dél-német üzemben egyébként nemrég vettek fel 7000 új alkalmazottat, így a gyár már 43 ezer embernek ad munkát.

Az Audi vezérigazgatója, Rupert Stadler egyébként már korábban bejelentette, hogy a kisebb, 16 ezer munkást alkalmazó neckarsulmi összeszerelő üzemben 2020-tól nagy teljesítményű akkumulátorok gyártásába kezdenek majd.

Az Audi korábban nem tervezett beszállni az elektromos autó bizniszbe, de a Tesla, és a bajor rivális BMW i modellcsaládjának sikerei után úgy döntöttek, ők is belekezdenek a luxus elektromos járművek gyártásába. A másik rivális, a Daimler is bejelentette, hogy komoly elektromos fejlesztésekbe kezd.

Az Audi e-tron quattro 3 elektromos motorral felszerelve akár 500 kilométert is megtehet majd, 96 kWh teljesítményű akkumulátorát pedig mindössze 50 perc alatt lehet majd teljesen feltölteni.

Biró Milán