Kikukázzák az F-16-os vadászgépeket

F-16

Belgium lecseréli az F-16-os vadászgépekből álló elavult flottáját a kormány döntése értelmében – jelentette a helyi sajtó névtelenséget kérő illetékesekre hivatkozva.

A Le Soir című belga napilap arról számolt be, hogy a kormány úgy döntött, tendert ír ki 34 darab új harci repülőgép beszerzésére, amelyre öt hadiipari vállalatot hív meg.    A pályázók között három európai – a francia Dassault, a svéd Saab és a brit BAE Systems – és két amerikai – a Boeing és a Lockheed Martin – gyártó van.  A szakértők a legnagyobb esélyesnek a Lockheed Martin F-35-ös típusát tartják.

A program kezdeti költségeit 3,59 milliárd euróra becsülik, a gépek fenntartása a teljes, 40 éves élettartamuk alatt pedig a 15 milliárd eurót is elérheti.    Sajtóhírek szerint a jelenlegi 30-40 éves harci repülők 2023-ig maradnának szolgálatban, addigra kellene elkezdeni az új típus rendszeresítését.    Steven Vandeput védelmi miniszter korábban arról beszélt, hogy a kormány még az év második felében szerződést akar kötni a gyártók egyikével. A tender kiírását eredetileg 2015 elejére tervezték.