120 főre nőtt a Káta CNC létszáma

Több mint egymilliárd forintból, közel 500 millió forintos uniós pályázati támogatással új telephelyet alakított ki Jászberényben a fémmegmunkálással, kötőelem és közúti jármű, valamint járműmotor-alkatrészek gyártásával foglalkozó Káta CNC Kft.

A Pest megyei Szentmártonkátán működő, idén alapításának 20. évfordulóját ünneplő vállalkozás kapacitásbővítése a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program támogatásával valósult meg. Az összesen 1 milliárd 28 millió forint értékű beruházás eredményeként modern eszköz- és gépparkkal, fejlett infrastruktúrával rendelkező telephelyet hoztak létre Jászberényben, mely lehetőséget teremt a vállalat bel- és külföldi terjeszkedésére, a magasabb piaci igények kielégítésére, továbbá a foglalkoztatotti létszám jelentős bővítésére – közölte az  ügyvezető az MTI-vel.

Csányi János ügyvezető tájékoztatása szerint az új jászberényi telephelyen CNC megmunkáló központokat, automata esztergagépet, stancoló célgépeket, stancszerszámokat, speciális daraboló gépeket, koordináta mérőgépet, és logisztikai eszközöket helyeztek üzembe, melyek a közvetlen munkahelyteremtés mellett a munkahelyek megőrzését is segítik – húzta alá.     Jelezte: a projekt eredményeként a cég éves átlagos statisztikai létszáma egyötödével, 120 főre nőtt.

A Káta CNC Kft. termékeinek 95 százalékát exportpiacokon, 5 százalékát Magyarországon értékesíti. Éves árbevétele tavaly – kalkulált, még nem végleges adatok alapján – meghaladta a 9,5 milliárd, míg üzemi eredménye a 361 millió forintot.

Idén a tervek szerint előbbi mutató megközelíti a 11,5 milliárd, míg utóbbi meghaladja majd a félmilliárd forintot. A társaság 2016-os árbevételének közel egynegyedét németországi, 22 százalékát norvég, 16 százalékát cseh, 12 százalékát lengyel, míg egytizedét spanyol értékesítésből realizálta. Ezen kívül szállított árut több más uniós országba, valamint Brazíliába, Kínába és Mexikóba is.