Lendületben a magyar buszgyártás

Felfutóban van a buszgyártás, amelynek szereplői bíznak abban, hogy a belső piacot döntően a magyar buszgyártók látják majd el – mondta Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke a köztelevízióban.

A Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság (NABB) elfogadta a Volán-társaságok járműbeszerzéseit lebonyolító Volán Buszpark Kft. hároméves tervét, amelyben 1849 új autóbusz vásárlása szerepel, erről a buszgyártók szövetségének elnöke kifejtette: most két gyártó működik Magyarországon, de a lehetőségeket látva, várhatóan két új hazai buszgyártó is belép a piacra.    Vincze-Pap Sándor úgy fogalmazott: reményeik szerint a buszok egyre növekvő százalékát gyártják majd magyar cégek. Ugyanakkor jelezte azt is, hogy az ugrásszerű fejlődés az autóbuszgyártásban nem könnyű, ez nagy kihívás, komoly fejlesztési munka és megfelelő infrastruktúra szükséges hozzá.    Állami tulajdonban mintegy 6800 autóbusz van, ennek 25-30 százalékát cserélnék új járműre – tette hozzá.