Megnyílt a Mach-Tech ipari kiállítás

Az idén 15 milliárd forint kerettel folytatódik a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program (NBT), a feltételeket a tárca honlapján kedden közzéteszik – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Mach-Tech ipari kiállítás megnyitóján.

A tárca 2015-ben indította a programot, akkor 14, tavaly 35 nagyvállalat kapott támogatást.   A tavalyi eredeti 15 milliárd forint keretet 25 milliárd forintra emelték, az idén is nyitottak a keret növelésére az államháztartás helyzetének függvényében – tette hozzá.    Varga Mihály szerint a magyar iparban további lehetőség van arra, hogy lendületet adjon a gazdaságnak, munkahelyeket tartson meg és hozzon létre. A gazdasági miniszter rámutatott arra, hogy a digitalizáció hozzájárul a hatékonyság növeléséhez, felmérések szerint Németországban a munkahelyek 10 százalékát érinti majd modernizáció. Magyarországon hasonló arány várható, a digitalizáció 300-400 ezer munkahelyet érinthet majd, és azon kell gondolkodni, hogyan lehet innovatív megoldásokkal a munkalehetőséget továbbra is megadni – tette hozzá.

machtech2

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta, hogy a digitalizáció jelentős változást hoz az iparban, és ez az Ipar napjai kiállításon is látszódik. A rendezvényen 14 országból 420 kiállító mutatja be termékeit, rendszereit.    A kiállítás megnyitóján adták át az Ipar napjai nagydíj pályázat elismeréseit.