Pitypangból abroncs – épül a labor

A Continental bemutatta a svédországi Anklam városvezetésének az új Taraxagum gyártó- és kutatóüzemének terveit. A német gyártó tervei kedvező fogadtatásra találtak, ennek köszönhetően zöld utat kaphat a beruházás. Következő lépésként a Continental egy hozzávetőlegesen 30 ezer négyzetméter nagyságú területet vásárol meg a Lilienthalring ipari parkban, majd az építési engedélyek megszerzését követően megkezdődhet a Taraxagum labor első épületének felépítése.

Taraxagum Lab Anklam

„Ahogy azt 2016 augusztusában bejelentettük, az elkövetkező öt évben 35 millió euró értékű befektetést hajtunk végre a gumigyártás folyamatának kutatásába. Amit eddig csak laboratóriumi mértékben valósítottunk meg, azt most ipari mértékké fogjuk alakítani. Úgy is mondhatjuk, hogy a grammok helyett kilogrammokkal és tonnákkal fogunk dolgozni. Mivel ez egyúttal óriási vállalkozási kockázatot is jelent számunkra, nagyra értékeljük az anklami városi tanács nagyvonalúságát, hogy a kiválasztott területet egy jelképes összegért, 1 euróért adják el részünkre”, jegyezte meg Burkhardt Köller, a Continental Reifen Deutschland GmbH igazgatótanácsának elnöke.

„Az új laborban fokozatosan szeretnék növelni az alkalmazottak létszámát. A teljes állomány 2021-re már elérheti a 20 főt”, jegyezte meg Andreas Topp, a Continental anyag- és folyamatfejlesztésért, valamint az iparosításért felelős vezetője. Hozzátette, hogy ezzel egy időben a régióban rendelkezésre álló területeik méretét is szeretnék a jelenlegi 15 hektárról 800 hektárra bővíteni. A cél az, hogy tonnában mérhető pitypang terméshozam álljon rendelkezésre. „Amennyiben sikeresen és tervek szerint tudjuk megvalósítani a projekt következő lépéseit, a gumilabor egyaránt ragyogó jövő elé néz a vállalatunk, illetve Anklam városa szempontjából. Úgy véljük, hogy az a mértékű érdeklődés, ami az elmúlt pár évben körülvette a projektet, folytatódni fog a jövőben”- tette hozzá Andreas Topp.

Az elmúlt években a Continental és a projekt partnerei, így a Fraunhofer Intézet, a Julius Kühn Intézet, valamint az ESKUSA növénytermesztő vállalat már három elismerésben részesült a pitypangból készülő abroncsok fejlesztéséért. Ezek a díjak is kiválóan szemléltetik, hogy más iparági szakértők is rendkívül ígéretes vállalkozásnak tartják a gyermekláncfű gyökeréből kinyerhető természetes gumiabroncsok sorozatgyártásának megvalósítását. A Continental pedig a fejlesztésért 2016-ban elnyerte az Automechanika Nemzetközi Kereskedelmi Vásár Innovációs Díját. 2015-ben a Continental és a Fraunhofer Molekuláris Biológia és Alkalmazott Ökológia Intézmény szintén kiérdemelte a tekintélyes Joseph von Fraunhofer díjat, 2014-ben pedig a GreenTec díjat.