2,17 millió járművet adtak el Kínában júniusban

kínai export
Az előző két hónapban mért visszaesés után júniusban növekedett az új autók eladása Kínában, jelezve, hogy az autógyártók megbirkóztak a forgalmiadó-kedvezmény csökkentésének problémájával.

A Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) által közzétett adatok szerint a világ legnagyobb autópiacán éves összevetésben 2,3 százalékkal több személyautót, 1,8 millió kocsit értékesítettek júniusban. A teljes gépjárműparkot tekintve – személyautó, autóbusz, teherautó – 4,5 százalékos bővülést mértek, az eladott járművek száma 2,17 millió volt.    Az év első hat hónapjában 13,4 millió járművet adtak el Kínában, ez 3,8 százalékos növekedést takar éves összevetésben.

Ágazati források közlése szerint az eladások növekedését jelentős kedvezmények biztosításával tudták elérni, de így sem valószínű, hogy a bővülés üteme lépést tud tartani a tavalyi évvel. A CAAM januárban még arra számított, hogy idén 5 százalékkal növekszik az új autók piaca a 2016-ban elért 13,7 százalék után. Ezt az előrejelzést most megerősítette a szövetség.

A tavalyi kiemelkedő bővülés nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a pekingi kormány 2015 októberétől 2016 december végéig megfelezte, 10 százalékról 5 százalékra csökkentette a kis teljesítményű – az 1,6 liternél kisebb hengerűrtartalmú motorral felszerelt – gépkocsik adókedvezményét. Idén már 7,5 százalékos a forgalmi adó, 2018-ban pedig visszaemelik 10 százalékra.

Az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) értékesítése júniusban is jelentősen – 33 százalékkal 59 ezer darabra – emelkedett. Január-júniusban 14,4 százalékkal, 195 ezerre nőtt az ilyen típusú járművek eladása.