Elkészült az egymilliomodik tangeri Dacia

Július közepén ünnepelte a Renault-csoport, hogy elkészült a tangeri Renault-Nissan üzem egymilliomodik autója, egy Dacia Lodgy. Az ötüléses, kékre fényezett dízel egyterűt török vevő vette meg.

Alliance_93835_global_en

A marokkói gyárban 2012 óta 474 ezer 840 Sanderót, 380 ezer 78 Dokkert és 193 ezer 181 Lodgy-t gyártottak. Az üzemet alapvetően az észak-afrikai igények kiszolgálására létesítették, de ma már 73 országba exportál Daciákat, többek között hazánkba is. Az első gyártósor 2012 februárjában indult, majd 2013-ban megkezdte a gyártást a második. Ma az üzemben három nyolcórás műszakban, hat napon át dolgoznak, az éves kapacitás 340 ezer autó. A világ Dacia-termelésének felét adja Marokkó, a tangeri üzem mellett Casablancában is folyik összeszerelés, ahol 2005 óta születnek Daciák (Logan és Sandero).

Alliance_93825_global_en

A tangeri gyár az első a Renault-csoport üzemei közül, amelyet a legkisebb károsanyag-kibocsátás jegyében terveztek, építettek és üzemeltetnek. A felhasznált energia több mint 90 százaléka megújuló forrásból származik (biomassza). Az ipari szennyvizet 100 százalékban újrahasznosítják, a vízfogyasztást a gyártás során minimalizálták.

Biró Csongor

Alliance_93804_global_en

Alliance_93808_global_en

A tangeri üzem számokban
A tangeri üzem számokban