A Teslával tárgyal a magyar kormány

Idén újabb rekordot dönthetnek a beruházás-ösztönzési rendszerben gondozott magyarországi befektetések – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 2017. első félévi munkáját értékelő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ismertette, hogy a HIPA közreműködésével az első fél évben rekordértékben, 47 magyarországi beruházásról született pozitív döntés szemben a tavaly egész évi 71 beruházással. Az idei 47 beruházás 1,3 milliárd euró befektetést jelent, 3 százalékkal többet az előző év azonos időszakinál, és 8502 új munkahelyet hoz létre.

A HIPA tájékoztatása szerint az idén az első fél évben a magyar vállalatok 254,23 millió euró beruházásról döntöttek a befektetés ösztönzési rendszeren keresztül, ez 1464 új munkahely létrejöttét jelenti.    Szijjártó Péter kitért arra, hogy Európán kívül a legtöbb projektről, négyről az Amerikai Egyesült Államok vállalatai döntöttek.    Az ágazatok közül a miniszter kiemelte a járműipar dominanciáját 18 beruházással, ezt követi az üzleti szolgáltató szektor 7, illetve az élelmiszeripar 4 projektje.

A miniszter szerint a Tesla cég akkor létesít majd Európában gyártóbázist, ha elegendő keresletet lát a terméke iránt, a kormány folyamatosan információval látják el az amerikai céget, a Tesla alelnökével várhatóan ősszel találkoznak majd.

Ésik Róbert, a HIPA elnöke azt hangsúlyozta, hogy a befektetések között egyre nagyobb arányban vannak jelen a magasabb hozzáadott értéket képviselő projektek. Szerinte ezzel a magyar gazdaság elindult a “Made in Hungary” irányból az “Invented in Hungary” irányába.     A HIPA elnöke elmondta, hogy az ügynökség beszállító fejlesztési programja révén egyre több magyar kis és közepes vállalkozás tud bekapcsolódni nagyvállalatok beszerzési hálózatába.

Az első félévi projektből 34, azaz több mint 70 százalék újrabefektetés, a Magyarországon már letelepedett vállalatok bővítik tevékenységüket. A befektetési ügynökség fontos szerepet játszik a kormány stratégiai partnerségi program sikeres lebonyolításában, a 74 stratégiai partner több mint 166 ezer embernek ad munkát, ami 10 százalékkal több, mint a megállapodások megkötésének időpontjában – ismertették.

A technológia-intenzív és kutatás-fejlesztéshez (k+f) kötött, egyedi kormánydöntésen alapuló (EKD) támogatásokhoz kapcsolódóan jelenleg 7 projektről folynak tárgyalások, melyek mintegy 170 millió eurónyi beruházási értéket képviselnek, és több mint 300 új, magas hozzáadott értéket előállító munkahelyet teremthetnek – tájékoztatott a HIPA.