Ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére!

Immár hatodik alkalommal tekinthető meg 2018. március 23-25. között a múltat, jelent és jövőt megidéző „Magyarok a világ járműgyártásában” elnevezésű tematikus kiállítás. Az ország legnagyobb autós szezonnyitó rendezvényén ezúttal nemcsak a közúti járművek lesznek terítéken, hanem a vízi- és légiközlekedés számára alkotott találmányok és járműcsodák is teret kapnak.

Az előkészületekről az ötletgazda, Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és az AutoMobil & Tuning Show fő támogatója az alábbiakat nyilatkozta: Az esemény fő célja a járműipar világát szerethetővé tenni a pályaválasztás előtt álló fiatalok és szüleik számára, valamint bemutatni az autóiparhoz kapcsolódó képzések nyújtotta perspektívákat. Az 2018-as AMTS tematikus kiállítására meghívott feltalálók, mérnökök és formatervezők személyes bizonyságukkal igazolják, hogy mottónk – miszerint ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére – nemcsak egy frázis”.

Anisits Ferenc, Hanula Barna, Stefan Lengyel és Knezsik István az idei kiállítás megnyitóján
Anisits Ferenc, Hanula Barna, Stefan Lengyel és Knezsik István az idei kiállítás megnyitóján

Az ANK elnöke szerint még a vérbeli benzingőzös autórajongók többsége is méltatlanul keveset tud arról, hogy magyar mérnökök és formatervező szakemberek milyen fontos szerepet játszottak a világ mobilitásának évszázadokon át zajló folyamataiban, innovatív találmányaikkal miként segítették a földi,- vízi- és légiközlekedés fejlődését. Ezt felismerve mutatja be a tárlat szervezője a Kocs községben napvilágot látott kocsitól egészen napjainkig a közlekedés szinte minden eszközén megtalálható magyar ujjlenyomatokat, hiszen Mátyás király idejében a komáromi Kocs községben indult a kapcsolat a magyarok és a világ mobilitása között. A kocsi szó a világ számos nyelvén azt a négykerekű szerkezetet jelöli, mellyel nemcsak egy szerkezetre asszociálunk, hanem a mindennapi helyzetváltoztatás és az utazás legkényelmesebb, legelegánsabb módjára is.

„A szállítás és a közlekedés területe a kultúra egyik legösszetettebb egysége. Ennek a nemzetközi téren is kiemelt jelentőséggel kutatott, összetett témának fontosabb és nagyobb tematikus egységei között meg­határozóak az úthálózat, a fogatolás, illetve a járművek tárgykörei. Fon­tos szerepe volt a magyar, de az európai járműkultúra alakulásában is a Komárom megyében fekvő Kocs községnek. A nálunk kifejlesz­tett utazó jármű újításainak köszönhette gyors elterjedését, európai sikerét. Napjainkban egyre gyakrabban használt minősítés a hungarikum. Kü­lönböző ételek, találmányok, szokások és számos egyéb kulturális je­lenség kapcsán használjuk ezt a fogalmat. A hungarikum olyan különleges, egyedi, jellegzetes, csak Magyarországra jellemző dolog, amelyről a magyarok ismertek a világban. A magyar fejlesztésű jármű, a Kocsról elnevezett kocsi, egyértelműen megfelel a hungarikum feltétele­inek” – zárta gondolatait az ANK elnöke.