Jövőjéért küzd a ThyssenKrupp

Thyssenkrupp
Egyesítené európai acélipari érdekeltségeit a ThyssenKrupp német iparvállalat és a Tata indiai vállalatcsoport acélgyártással foglalkozó tagja, a Tata Steel, a fúziós szándékot a napokban jelentették be.

A tervek szerint az egyesítésről szóló szerződést 2018 elején kötik meg, és a fúziót a versenyhatósági engedélyek megszerzése után, 2018 végére fejezhetik be. Az új vállalat a második számú európai acélgyártó lenne, a piacvezető ArcelorMittal után.    Az új cég székhelyét nem Németországban, hanem Hollandiában, Amszterdam térségében építenék ki. Ezért a ThyssenKruppnál kétezer munkahelyet fel kellene számolni a menedzsmentben, és további kétezer embert kellene elbocsátani a gyártási területről.

A ThyssenKrupp közölte, hogy megvizsgálták a 27 ezer embert foglalkoztató acélgyártó üzletág jövőjének valamennyi alternatíváját, a többi között az értékesítést és a tőzsdei bevezetést is, és megállapították, hogy csak az egyesüléssel lehet  biztosítani a “fenntartható jövőt”.    Hozzátették, hogy a folyamatot a munkavállalók bevonásával akarják véghezvinni.    Az IG Metall acélipari szakszervezet közölte, hogy csak a munkahelyek megőrzésével lehet szó az egyesülésről. Egyben tiltakozó akciót hirdettek a ThyssenKrupp bochumi acélgyárához.

Fenntartásokkal fogadták a hírt a szövetségi kormányban is, Andrea Nahles munkaügyi és Brigitte Zypries gazdasági miniszter egyaránt hangsúlyozta, hogy a munkavállalók egyetértésével, leépítések nélkül kell megvalósítani a terveket.

A ThyssenKrupp világszerte több mint 150 ezer embert foglalkoztat, éves forgalma 40 milliárd euró körül van. Acélgyártás mellett foglalkozik például felvonók és tengeralattjárók gyártásával.

A Tata több mint 100 önálló vállalatból áll, világszerte csaknem 700 ezer embernek ad munkát. Acélipari üzletágának európai tagja, a Tata Steel Europe 21 ezer embert foglalkoztat, acélgyárai Nagy-Britanniában és Hollandiában vannak.