Repülőgépgyár épül Pécsett

Magnus Fusion
Repülőgépgyárat épít Pécsett a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt., az 5,16 milliárd forintos beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a magyar kormány.

A baranyai városban egy rendkívüli magyar újítás sorozatgyártásának lehetőségét teremtik meg, a vállalat a beruházással legkevesebb 105 új munkahelyet hoz létre. A repülőgépeket gyártó Magnus Aircraft a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készült kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas, valamint kifejlesztett egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik és szintén kompozit anyagból készült; így jóval könnyebb, alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más gépeknek.

Boros László, a vállalat vezérigazgatója elmondta: a Pécs-Pogány repülőtér mellett szeptemberben megkezdik a beruházás megvalósítását, több mint 7500 négyzetméter alapterületű új gyártóbázist hoznak létre.    A Magnus Aircraft Amerikában saját céget alapított, Kínában pedig vegyesvállalatot hozott létre.    A vezérigazgató hangsúlyozta azt is: megtartják a cég innovatív tevékenységeit, várakozásaik szerint a Siemens innovációjának eredményeképpen hamarosan megjelenhet a piacon a repülőgép elektromos változata is.