Nem veszik a vadászgépeket, leépít a gyártó

Tömeges elbocsátásokat jelentett be kedden a BAE Systems, a legnagyobb brit hadiipari konglomerátum, elsősorban a Typhoon harci repülőgépek megrendelését övező bizonytalanságok miatt.

A cég 1910 alkalmazottat küld el nagy-britanniai gyártási és szolgáltatási központjaiból. A legtöbben, 1400-an a BAE repülőgépipari üzletágától és az ehhez kapcsolódó szolgáltatási részlegektől távoznak a következő három évben, de megszűnik 375 állás a haditengerészeti ágazatnál is.    A cég világszerte 83 ezer, Nagy-Britanniában 34 600 alkalmazottat foglalkoztat. A kedden bejelentett leépítés a brit üzemeket érinti.

A BAE Systems a Londoni Értéktőzsdén közzétett tájékoztatásában hangsúlyozza, hogy Katar nemrégiben szándéknyilatkozatot írt alá 24 Typhoon megrendeléséről, és ha ebből tényleges vásárlási szerződés lesz, az még a következő évtized jelentős részében is biztosítja a géptípus gyártását és a gyártáshoz kötődő munkahelyeket.     A cég szerint azonban a jövőbeni megrendelések időzítése “mindig bizonytalan”, ezért a BAE a gyártás folyamatosságának fenntartása végett lassítja a Typhoon gépek összeszerelési ütemét.

typhoon

A BAE még harminc évvel ezelőtt nyerte el a brit hadiipar eddigi messze legnagyobb egyedi megrendelését, egy 20 milliárd fontos (hétezer milliárd forintos), egyebek mellett Tornado, Hawk és újabban Eurofighter Typhoon harci repülőgépekre szóló, összetett szaúd-arábiai szállítási és szolgáltatási szerződést. Ennek örve alatt a cég az utóbbi három évtizedben számos kapcsolódó megrendelést is kapott; a szerződésláncolat összértéke mára jóval meghaladja a 40 milliárd fontot.

A Typhoonok szaúdi megrendeléséről azonban egyelőre csak tárgyalások folynak, a brit kormány pedig nemrégiben bejelentette, hogy a brit királyi légierő (RAF) kötelékében repülő Tornado harci gépeket 2019-ben kivonja a hadrendből. Ezzel megszűnik a brit Tornado-flotta fenntartási tevékenysége is, amelyet szintén a BAE látott el.