Menet közben mérhetik a gépjárművek kibocsátását

Új, fotoakusztikai elven működő gépjármű kipufogógáz emisszió mérési technológia fejlesztésébe kezdett uniós támogatással az Energotest Kft. és a Contireg Mérnökiroda Kft. a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóival együttműködve – jelentette be Szabó Gábor, a felsőoktatási intézmény rektora.

Az akadémikus a 713 millió forintos uniós támogatással megvalósuló kutatás-fejlesztési projektet bemutató sajtótájékoztatón elmondta, egyre nagyobb az igény olyan technológiákra, melyek alkalmasak arra, hogy menet közben mérjék a gépjárművek károsanyag-kibocsátását.    A professzor hangsúlyozta, a belsőégésű motorok fejlesztésében az elmúlt 25 évben hatalmas előrelépés történt, a továbbiakhoz nyújthat segítséget a kutatási program. A hároméves projekt célja az SZTE-n kidolgozott technikával olyan fedélzeti eszköz fejlesztése, amely energiafelvételével, méretével, kezelhetőségével sem változtatja meg a gépjármű tulajdonságait.

Zentai Tamás, az Energotest Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a kutatás-fejlesztési projektben az egyetem kutatói a lézertechnológiáért, a fotoakusztikus mérésekért, a két cég szakemberei a mérés-adatgyűjtésért felelősek.    A projekt eredményeként megvalósulhat a megbízható, gyors, közel valós idejű, nagy tömegű emissziós adatgyűjtés és -feldolgozás. A fedélzeti műszer lézeres-fotoakusztikus analizátor egysége várhatóan szinte minden fontos paraméterében felül fogja múlni a jelenleg a részecskekibocsátás mérésére alkalmazott technológiákat, olyan újszerű, az emissziós bázisú motorfejlesztéshez elengedhetetlenül szükséges mennyiségi és minőségi információkhoz juttatva az autógyártókat, melyek révén hatékonyabb, az egyre szigorodó kibocsátási normáknak is eleget tevő dízel- vagy benzinüzemű motorok fejlesztése válik lehetővé – fejtette ki a szakember.     Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, a projekt magában hordozza a továbblépés lehetőségét is: a kidolgozott technológia kiindulása lehet olyan fejlesztéseknek, melyek célja a vezérléstechnika átalakítása úgy, hogy a járművek kibocsátása az adott üzemi körülmények között a lehető legkisebb legyen.

A honlapja szerint 1990-ben alapított Energotest Kft. magyar mérnöki tulajdonú vállalkozás. A száz főállású alkalmazottnak munkát adó cég fejlesztette a többi közt az Energoline komplett mérésadatgyűjtő és kiértékelő programot, mellyel a Közlekedési Hatóság szinte valamennyi és a Magyar Autóklub minden állomása dolgozik, számos további javító- és vizsgabázis mellett. A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a cég értékesítésből származó nettó bevétele tavaly 1,096 milliárd forint volt, melyből 158,4 millió forintot tett ki az export. A vállalkozás adózott eredménye 2016-ban 20,2 millió forint volt.