Sosem látott erőben a magyar, cseh és lengyel gyáripar

Londoni pénzügyi elemzők számításai szerint 16 éves csúcsra emelkedett decemberben a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozóipari szektorainak aktivitási mérőszáma, jelezve, hogy a térség gyáripara robusztus növekedéssel zárta a tavalyi évet.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai közölték, hogy a cég által a magyar, a cseh és a lengyel feldolgozóiparra kiszámított, GDP-súlyozással mért beszerzésimenedzser-index (BMI) átlaga az előző havi 56,0-ról decemberben 56,9-re emelkedett.    Ez a legmagasabb BMI-szint ebben a térségben azóta, hogy a cég 2001-ben elkezdte e mutató rendszeres összeállítását.    Az 50 feletti BMI-értékek a vizsgált ágazat aktivitásának élénkülését, az 50 alatti szintek az adott szektor teljesítményének csökkenését jelzik.    A cég szerint emelkedtek a múlt hónapban a BMI-mérőszámok az általa vizsgált európai feltörekvő térség egészében, amelybe beletartozik Oroszország és Törökország is, de a három közép-európai EU-gazdaság különösen jó teljesítménnyel fejezte be 2017-et.

A Capital Economics londoni elemzőinek becslése szerint a ház által a magyar, a lengyel és a cseh feldolgozóipari szektorra kiszámolt decemberi BMI-szint a három gazdaság ipari termelésének 10 százalék körüli éves összevetésű átlagos növekedését valószínűsíti a következő hónapokra.    A három gazdaságra kidolgozott BMI-átlag a külső kereslet erősödését jelzi, de azt is, hogy a robusztus hazai kereslet szintén hozzájárult a kondíciók javulásához a térség feldolgozóipari szektoraiban – hangsúlyozták tanulmányukban a cég elemzői.    A londoni elemzői közösség a magyar gazdaságban a következő két évben 3 százalék feletti növekedést valószínűsít.

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői minap bemutatott átfogó új prognózisukban a 2018-ra szóló magyarországi növekedési becslésüket 3,3 százalékról 3,5 százalékra javították.    A ház e tanulmányában közölte először 2019-re kidolgozott előrejelzését, amely jövőre a magyar hazai össztermék 3,2 százalékos bővülését valószínűsíti.  A Morgan Stanley londoni elemzői megerősítették azt a véleményüket, hogy a magyar gazdaságban még mindig jelentős az elmúlt évek alulteljesítése idején elfojtott, most felszabadítható fogyasztói kereslet, és ez önmagában könnyűszerrel eredményezhet több évig tartó trendátlag feletti növekedést.     A Morgan Stanley szakértői ebben a környezetben az idén 2,9 százalékos, 2019-ben 3 százalékos éves átlagos inflációt várnak Magyarországon.