1,8 milliárdból bővítik a jászberényi telephelyet

A Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft. 1,8 milliárd forintból bővíti jászberényi telephelyének kapacitását, a fejlesztéshez a kormány 490 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Jászberényben.

Birgés Tibor, a Ferro-Press Kft. ügyvezetője elmondta: a cég az 1990-es évek közepén kezdte tevékenységét fémforgácsolással és vasszerkezeti munkákkal foglalkozó vállalkozásként, 2002-ben lemezmegmunkálással  bővítették tevékenységüket és átalakultak Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft.-vé. A mostani fejlesztéssel létrehoztak egy 11 ezer 500 négyzetméteres központi raktárat, később növelnék a gyártóbázist. A technológiai beruházás során korszerű lemezmegmunkáló gépeket vásároltak, emellett robotokat és mérőeszközöket szereznek be. A cégnél mintegy ezer munkavállaló dolgozik.

A nyilvános cégadatok szerint a társaság adózott eredménye 2016-ban több mint  2 milliárd 99 millió forint volt, a 2015-ös 977 millió  forint után. A kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2016-ban 24,6 milliárd forintot ért el az előző évi 22,4 milliárd után.

 

3 Comments on 1,8 milliárdból bővítik a jászberényi telephelyet

    • Csinálj te is egy céget, alkalmazz 800 embert, adj be pályázatot fejlesztésre, és akkor majd te is kapsz..

  1. Igazad van te agyament, minek adunk egy MAGYAR cégnek ha adhatnánk egy fejlettebb nyugatinak is? Mert azoknak ha nem vetted volna észre,öntjük a lóvét, pedig azoknak több van, mint ennek a viszonylag kis cégnek.
    Még mindig nem jöttél rá, te sötét országban élő? ☺

Comments are closed.