Bokrétaünnep a pécsi repülőgépgyárban

A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában – közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen.

Az 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény alapkövét augusztus végén rakták le. Első ütemben egy 2000 négyzetméter alapterületű összeszerelő-üzemet és irodaépületet alakítanak ki.     A cég korábbi közlése szerint a létesítmény legkevesebb 105 embernek ad majd munkát, évente minimum 200 repülőgépet fog gyártani.    Tarány Gábor, a vállalat elnöke kiemelte, hogy az összeszerelő üzem elkészültét követően, a második ütemben egy 5000 négyzetméteres kompozitüzem építését is tervezik.    A magyar kormány a beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad.

A cég korábbi ismertetése szerint a Magnus Aircraft a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas. Emellett kifejlesztett egy olyan gépet, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más repülőknek.