Keresik a legjobb kamionost

A NiT Hungary és az ORFK-OBB hat évvel ezelőtt döntött úgy, hogy hagyományt teremtve meghirdeti az „5 tengelyen – biztos kézzel!” vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági versenyt a kamionsofőröknek. A verseny céljai között szerepel a szakmai felkészültség fontossága, a figyelem felhívása a szakmát érintő kihívásokra, veszélyekre és ezeknek megoldásaira.

A hatodik „5 tengelyen – biztos kézzel!” versenyre június 11. és augusztus 12. között tud jelentkezni minden ”C+E” kategóriás jogosítvánnyal, érvényes GKI kártyával, magyar állampolgársággal és munkáltatóval rendelkező kamionsofőr. Az online selejtezőt augusztus 26-án rendezik meg, amikor kiderül, hogy a nevezett sofőrök közül ki lesz az a szerencsés 40, aki összemérheti rátermettségét a Schmitz Cargobull telephelyén az elődöntőn, amely most is két hétvégén keresztül tart szeptemberben. A szervezők további hagyományt teremtettek azzal, hogy a döntővel párhuzamosan családi napot is rendeznek, amelynek célja a biztonságos közlekedés alapszabályainak hirdetése a kisgyermekektől kezdve a felnőttekig. Az idei családi nappal egybekötött döntőt október 6-án rendezik a drivingcamp Hungary vezetéstechnikai pályáján, Zsámbékon.

A versennyel és a jelentkezéssel kapcsolatos információkat itt találnak.

5tengelyen-2018-hirlev-top