Nőtt a Rába árbevétele, de a profitja csökkent

Rába
A Rába csoport 639,2 millió forint adózott nyereséget ért el 24,477 milliárd forint árbevétel mellett 2018 első fél évében, a profit 10,4 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, az árbevétel 13,2 százalékkal nőtt – közölte a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A nem auditált, konszolidált, a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerinti jelentés szerint a második negyedévben a csoport adózott eredménye 242,8 millió forint volt, 55 százalékkal kisebb a bázisidőszakinál, árbevétele pedig 12,1 milliárd forint, 9 százalékkal meghaladta a tavalyi második negyedévit.     Az első félévi árbevétel 71,1 százalékát adta az export. Valamennyi üzletág forgalma jelentősen bővült: a futómű üzletágé 14,4 százalékkal, a járműalkatrész üzletágé 15,3 százalékkal, a jármű üzletágé 7,1 százalékkal.

A beszerzési árak is emelkedtek – az acél alapanyagoké 25,6 százalékkal, az energiáé 8,7 százalékkal -, aminek hatására a nyereségességi szint a második negyedévben 2,1 százalékponttal, az első fél évben pedig 0,8 százalékponttal mérséklődött. A Rába közvetlen költségszintje az első félévben 78,2 százalék volt a bázisidőszaki 77,4 százalékkal szemben, a közvetlen költségek 19,138 milliárd forintos összege 14,3 százalékkal volt több a bázisidőszakinál.

A második negyedévben valamennyi üzletág nyereséget termelt üzemi szinten, az üzletágak közül azonban egyedül a járműalkatrész üzletág tudta növelni üzemi eredményét 13 millió forinttal, a futómű és a jármű üzletág nyeresége 167 millió, illetve 46 millió forinttal mérséklődött. A csoport szintű üzemi eredmény 494 millió forintot ért el. Az első fél évben csoport szinten az üzemi eredmény 47 millió forinttal, 1,044 milliárd forintra nőtt.

A második negyedévben az EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 1,015 milliárd forintot ért el, 16,3 százalékkal csökkent, az EBITDA szint az egy évvel korábbi 10,9 százalékkal szemben 8,4 százalék volt, csak kis mértékben maradt el az iparági átlagtól.     Az első fél évben az EBITDA 3,5 százalékkal, 2,06 milliárd forintra emelkedett. A futómű üzletág 1,030 milliárd, a járműalkatrész üzletág 659 millió forint, a jármű üzletág pedig 348 millió forint EBITDA-t realizált.

Pintér István, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója a jelentésben kiemelte, hogy a Rába értékesítése folyamatosan bővül, ugyanakkor a stabil pénzügyi háttérrel és a vevői igényekre szabott termeléssel sikerrel felelnek meg a termelékenységgel és hatékonysággal szemben támasztott követelményeknek is.     “Stratégiai piacainkra koncentrálunk elsősorban, ám folyamatosan modernizálódó gyártási technológiánk és kapacitásaink további üzleti lehetőségek kiaknázását is lehetővé teszik” – idézi az elnök-vezérigazgatót a jelentés.