Rekordot döntenek a kínai ipari robotok

Kína az első nyolc hónapban több mint 100 ezer ipari robotot gyártott, ezzel az ütemmel az éves darabszám jóval meghaladhatja a tavalyit 130 ezrest.

A kínai ipari és információtechnológiai minisztérium azt közölte, hogy az első nyolc hónapban 101 717 ipari robot készült az országban, 19,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál.    Kínában tavaly 130 ezer ipari robotot gyártottak, 81 százalékkal többet a megelőző évinél.     A minisztérium 2016-ban még azzal számolt, hogy 2020-ra sikerül megduplázni, 100 ezerre növelni az ipari robotok számát.     A kínai kormány arra ösztönzi a pénzintézeteket, hogy szálljanak be a robottechnológia fejlesztését célzó programokba.

Az ipari robotok felhasználásának legfontosabb területe az autógyártás és a repülőgépipar, továbbá az elektronikai, a textilipari és a vegyipari ágazat.     A World Robotics Federation (WRF) honlapján az szerepel, hogy tavaly rekordszámú, 387 ezer ipari robotot adtak el világszerte, ami 31 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi számot (294 300).    Kínában a tavalyi eladások 58 százalékkal, az Egyesült Államokban 6 százalékkal, Németországba pedig 8 százalékkal bővültek 2017-hez képest.