Üzemcsarnokot adtak át Szekszárdon

Átadták az acélkereskedelemmel és -feldolgozással foglalkozó, szekszárdi Ferropatent Zrt. összesen kétmilliárd forintos beruházással létrehozott, új üzemcsarnokát.

A cég a projektet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 720 millió forintos támogatásával valósította meg, az összeget technológiai fejlesztésre fordította.

Barta Gábor, a cég pénzügyi és gazdasági igazgatója elmondta: a 800 millió forint saját forrásból épült, 4600 négyzetméteres üzemcsarnokban elhelyezett, új gépsor egyedülálló módon lesz képes táblásítani a 0,8-12 milliméter vastagságú acéllemezeket. Az 1,2 milliárd forint értékű, saját fejlesztésű technológiának köszönhetően vevőiket gyorsabban és pontosabban tudják kiszolgálni. Az így előállított termékeket jellemzően mezőgazdaságigép-gyártók, tartályokat gyártó üzemek, kisebb részt az építőipar használja fel.

A Ferropatent évente mintegy 70 ezer tonna acélterméket forgalmaz, ennek a 40 százaléka táblásított acéllemez, amelynek éves mennyisége várhatóan 10 százalékkal nő az új gépsor beállításával.    Az 1992-ben alapított zrt., amelynek cégcsoportja összesen 140 embert foglalkoztat, 2017-ben közel 14 milliárd forint nettó árbevételt ért el, amely idén – a gazdasági igazgató közlése szerint – 14 és 15 milliárd forint közé várható.