96 sikeres projektet zárt tavaly a HIPA

ZF
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tavaly 96 sikeres projektet zárt le, ezek Magyarországnak összesen 3,5 milliárd eurónyi beruházást hozhatnak, és általuk 17 ezer új munkahely jön létre – mondta a Ésik Róbert, a szervezet elnöke a Világgazdaságnak.

A lap közölte, hogy az elmúlt négy és fél évben körülbelül 350 projekt tárgyalásai fejeződtek be, ez 12 milliárd eurónyi befektetést és 65 ezer új munkahelyet jelenthet.    A HIPA támogatja a GE Hungary tevékenységét is. Ascsillán Endre, a társaság alelnöke az Ésik Róberttel közösen adott interjúban elmondta, a HIPA és a GE együttműködése kiterjed a lehetséges projektek finanszírozásának lehetőségeire is. Ez azért is fontos, mert a GE sok árut és szolgáltatást kíván vásárolni a magyar beszállítóktól több millió dollár értékben. Ascsillán Endre szerint számos vállalat, beszerző éppen azért választja Magyarországot, mert itt a nyugati minőséghez versenyképesebb áron jut hozzá.