Élénkül a magyar autógyártás

A szeptemberi mélypont után októberben javítani tudott az ipar, a  várakozásokat lényegesen meghaladva nőtt az ipari termelés a szeptemberi 0,6 százalékos visszaesés után – így értékelték a KSH előzetes adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Az ipari termelés élénkülését Suppan Gergely  elsősorban annak tudta be, hogy a járműgyártás az előző havi visszaesések után újra növekedést mutatott. Várakozásai szerint  a következő hónapokban fokozatosan élénkülhet az autógyártás, amint az egyes modellek és motorvariánsaik megszerzik a WLTP szerinti  üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási forgalomba hozatali engedélyeket. Így a negyedik negyedévben az ipar kibocsátása markánsabban járulhat hozzá a GDP növekedéséhez, aminek köszönhetően a növekedés 5 százalék  körül maradhat.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint is úgy tűnik, hogy az emissziós tesztek okozta zavar enyhülni látszik, ami mindenképpen jó jel az év hátralévő részére nézve. Az ING elemzői összességében továbbra is azzal kalkulálnak, hogy az idei év csúcsát a harmadik negyedév jelentette és az utolsó negyedévben némileg fékeződhet a gazdaság növekedése.