Brutális profitot termelt az Airbus, mégis dobja legnagyobb gépét

A380

Harminc százalékkal nőtt az Airbus repülőgépgyártó adózott eredménye 2018-ban az egy évvel korábbihoz képest.

Az Airbus honlapján közzétett eredmény-kimutatás szerint a társaság a 2018-as évet 63,7 milliárd euró bevétellel zárta, ez 8 százalékos javulást jelent az egy évvel korábbihoz képest. A gyártó a költségszintről nem közölt adatokat.
Az üzemi eredmény rendkívüli mértékben, 83 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és 5 milliárd euróra javult, míg az adózást és a pénzügyi ügyleteket követően az adózott eredmény 3 milliárd euró volt, 30 százalékkal több, mint 2017-ben.    Az üzemi eredményben a kereskedelmi gépeket gyártó részleg érte el a legnagyobb fejlődést, 90 százalékot javult ez a mutatójuk (4,2 milliárd euróra), de a helikoptergyártó leányvállalat is 48 százalékos javulást ért (366 millió euró) el az üzemi eredményben.    Az Airbus tavaly 800 repülőgép átadását tervezte, amelyet erős decemberi eredményével éppen elért. Az idei évre ezek után 880-890 repülőgép átadását tervezik.

A 2018-as pénzügyi év eredményeinek ismertetése során Tom Enders vezérigazgató azt mondta, miután az Emirates légitársaság lemondta legutóbbi, 37 darabos megrendelését, meg kellett hozni a döntést az A380 értékesítésének leállításáról. A korábban megrendelt gépeket az Airbus még legyártja, az utolsó példány 2021-ben gördül ki a toulouse-i végösszeszerelő sorról.    Az Airbus évek óta nem talált új vevőt a listaáron 445 millió dollárba kerülő A380-asra, legnagyobb megrendelője az Emirates volt, a dubaji, Budapestre is közlekedő légitársaság 123-at rendelt meg a gépből, várhatóan az utolsót is ők kapják meg.

    Az elmúlt hetekben már több sajtóhír jelent meg arról, hogy az Airbus kénytelen lesz leállítani a programot, miután az ausztrál Qantas visszamondta 8 darabos opcióját, az Emirates-el pedig nem sikerült megállapodni a 37 darabos plusz rendelés véglegesítéséről.

    Az A380-as projektjét hivatalosan 2000-ben indította el az Airbus, majd többszöri csúszás után 2005 áprilisában hajtotta végre első felszállását, és a típus 2007. október 25-én állt kereskedelmi forgalomba a Singapore Airlines színeiben. A négyhajtóműves, kétszintes repülőgép konfigurációtól függően 575-853 utast tud a fedélzetére venni. Hatalmas méretei miatt azonban az Airbus számításaival ellentétesen kicsi volt a kereslet a gép iránt, mert nagyon kevés útvonalon van szükség ekkora kapacitásra.    Tíz évvel az első repülőgép üzembe állása után a Singapore Airlines kivonta az első gépet a flottából, amelyet később szétbontottak. Az európai légitársaságok közül a Lufthansa, a British Airways és az Air France üzemeltet A380-asokat.    Tizenegy év alatt az Airbus összesen 274 darab A380-asra kapott megrendelést, ebből eddig 234-et készített el.