A Renault is volt főnökére mutogat

Renault
 Gyengén sikerült a Renault első fél éve, a vállalat megérezte a kereslet csökkenését és partnere a Nissan bevételének drámai zuhanását a Ghosn botrány nyomán.

A nettó nyereség több mint felével 970 millió euróra esett, a bevétel pedig 6,4 százalékkal 28,05 milliárd euróra csökkent – jelentette be a francia autóipari konszern. A működési eredmény 13,6 százalékkal 1,654 milliárd euróra csökkent.    “Tekintve a kereslet zsugorodását, a Renault-csoport arra számít, hogy 2019. évi bevétele a tavalyi szinthez lesz közel” – írja a Renault, módosítva egy korábbi előrejelzését, amely szerint a bevétel az árfolyamhatások figyelembe vétele nélkül emelkedni fog.

A francia céget súlyosan érintette szövetséges partnere, a Nissan nyereségének 826 millió eurós zuhanása, amelyért a szövetség korábbi vezetőjét, Carlos Ghosnt teszik felelőssé. Ghosnt pénzügyi visszaélésekkel vádolják, és jelenleg Japánban vár ítéletére. Ghosn tagadja a vádakat.