1180 lóerőt teszteltünk

október 10, 2019 0

Az Év Magyar Autója díjak zsűrije második közös hazai tesztjén a Mátrában próbált ki négy igazán izgalmas szabadidő-autót. A különleges összeállítás 1180 lóerőt sorakoztatott fel, mintegy 110 millió forint értékben.

5,5 milliárdos gyárfejlesztés Debrecenben

október 10, 2019 0

Megkezdődtek a végső szerelési munkálatok a National Instruments (NI) debreceni gyárának új, “D” épületében, az 5,5 milliárd forintos fejlesztést 2,5 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány – közölte Ábrahám László, a gyár igazgatója.

IoT keretrendszert fejlesztettek az egyetemen

október 10, 2019 0

Termelővállalatok digitális átállását segítő fejlesztés készített a NETvisor Zrt. vezette ipari-egyetemi konzorcium – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) az MTI-vel.

Szoftvercéget vett a Tungsram

október 9, 2019 0

A Tungsram csoport fejleszteni akarja az innovatív okostermékekre és -szolgáltatásokra épülő üzletágát, ennek első lépéseként 61 százalékos többségi tulajdonrészt szerzett az ArchiFM létesítménykezelő szoftvert fejlesztő vintoCON Kft.-ben. A felvásárolt vállalatot 5 magánszemély alapította, közülük az egyikük kisebbségi tulajdonos maradt.

Továbbra is bízik Magyarországban a Mercedes

október 9, 2019 0

Tovább erősödik Magyarország együttműködése a Daimlerrel és a Bosch-sal – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a németországi Stuttgartban, a két vállalat vezetőivel folytatott tárgyalásai után.

Csökken a munkaidő

október 9, 2019 0

Egyre több németországi gyárban dolgoznak csökkentett munkaidőben az alkalmazottak, ami azt jelzi, hogy a feldolgozóipar recessziója növeli a nyomást a munkaerőpiacra – ez derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.

Rekordot ostromol a cseh autógyártás

október 9, 2019 0

Augusztusban visszatért a tavalyi rekordszintre a csehországi autógyártás. Az év első nyolc hónapja alatt 941 758 személyautót gyártott a három autógyár, ami mindössze 173 darabbal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában – közölte a cseh autógyártók szövetsége.

Ipari gázok Gyöngyöshalászról

október 8, 2019 0

Új gyártóbázist adott át a SIAD csoport Magyarországon: az ipari és orvosi gázok előállításával foglalkozó, olasz tulajdonú vállalat 12 milliárd forintból építette fel Gyöngyöshalászon második hazai üzemét, amelyben mélyhűtött cseppfolyós nitrogént, oxigént és argont állítanak elő.

15 éves a CarGarantie Ungarn

október 7, 2019 0

1971-es alapítása óta a freiburgi speciális biztosító, a CarGarantie számos európai országban indított vállalkozásokat. Ezek közé tartozik Magyarország is: A CarGarantie bekapcsolódása a magyar piacra 2004-ben kezdődött és azóta folyamatosan fejlődik. Jelenleg 15 sikeres év van a CarGarantie Magyarország mögött.

Rossz hír Németországból

október 7, 2019 0

Szeptemberben romlott a német feldolgozóipariban az exportkilátásokat tükröző hangulatindex a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérése szerint.

Újabb iparcsarnokot épít a pécsi önkormányzat

október 6, 2019 0

Egy már építés alatt álló, 4500 négyzetméteres iparcsarnok után egy újabb 1600 négyzetméteres létesítmény kivitelezése indult meg a baranyai megyeszékhely déli ipari parkjában önkormányzati beruházásban.

1 3 4 5 6 7