Erre készül a kormány 2020-ban

Az Európai Unió gazdaságának lassulása és a világgazdasági kockázatok miatt a Pénzügyminisztérium (PM) 2020 első felében újabb gazdaságvédelmi akciótervet terjeszt a kormány elé – közölte a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára.    Banai Péter Benő a vállalkozások adóterheinek csökkentését nevezte az új akcióterv legfontosabb céljának. A tervezett változtatásokat elsősorban a magas foglalkoztatási szint fenntartásával indokolta.

A PM emellett további közép- és hosszú távú intézkedéseket is kidolgoz, hogy javítsa az üzleti környezetet, illetve az oktatás, a képzés, a foglalkoztatás és a gyermekvállalás feltételeit – mondta.   Az államtitkár szerint a gazdaságvédelmi intézkedéseket az idén elfogadott első akcióterv eredményei is igazolják.     A 2019-ben életbe lépett változások közül kiemelte a szociális hozzájárulási adó csökkentését, a fejlesztési adókedvezmény szabályainak módosítását, illetve az adóelőleg-feltöltési kötelezettség eltörlését.

Januártól csökken az adónemek száma, a kisvállalati adó mértéke, mérséklődik a szálláshely-szolgáltatók adófizetési kötelezettsége, bővülnek a kutatási-fejlesztési kiadások és a kistelepüléseken építkezők támogatásai – tette hozzá.

Várakozása szerint a gazdaságvédelmi intézkedések 2020-ban éppúgy hozzájárulnak a növekedéshez, mint a PM adatai alapján 4,9 százalékosra becsülhető idei bővüléshez.     Banai Péter Benő hangsúlyozta, hogy 2019 a hetedik olyan év, amikor a belföldi növekedés felülmúlja az EU-átlagot.     Ennek köszönhetően – mint mondta – a magyar gazdaság 2013 óta 30 százalékkal bővült.

 

1 Comment on Erre készül a kormány 2020-ban

  1. Na.Ezt az ország Ferrije adóemelésekkel,meg új adókkal “oldotta” meg annó.
    Kellenének vissza,mint xar a farzsebbe.

Comments are closed.