Áruszállító járat Budapest és Szöul között

Áruszállító járatot indított a Korean Air Budapest és Szöul között, a dél-koreai légitársaság Boeing 777-esei hetente kétszer, pénteken és vasárnap közlekednek. Az első járat 40 tonna árut szállított.

Tavaly Dél-Korea lett a legnagyobb Magyarországon befektető ország, 2,5 milliárd euró értékben valósultak meg projektek, ez a teljes befektetési állomány közel fele. A kereskedelem harmadával nőtt az egy évvel korábbihoz képest.     Dzsong Szu-Park, a Korean Air helyettes vezetője azt mondta hogy, a lépés tükrözi a két ország közötti kiváló kereskedelmi kapcsolatokat.

A Budapest Airport 2019-ben 135 500 tonna árut kezelt, 7,25 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Januárban kis mértékű növekedést mértek: 10 800 tonna áru haladt át a légikikötőn, 10 tonnával több, mint 2019 januárjában.    A Korean Air korábbi bejelentése szerint május végétől októberig utasszállító járatot is indít Szöul és Budapest között, a cég Airbus A330-asai hetente háromszor közlekednek majd a nyári menetrendi időszakban.