A Mercedes is részt vehet az MNB kötvényprogramban

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. elvégeztette a magyar Nemzeti Bank kötvényprogramjában való részvételéhez szükséges minősítését, az anyavállalata minősítése alapján ugyancsak A minősítést kapott stabil kilátássala a Scope Ratings minősítő cégtől – közölte a Scope.

A közlemény szerint a kft. 40 milliárd forintos kötvénykibocsátást tervez a programban, hétéves lejárattal.    A Mercedes-Benz magyarországi érdekeltségei 2020-ban jó évre számítanak, arra alapozva, hogy globálisan nő az igény a kompakt autók iránt. A kecskeméti gyár teljes kapacitással fog dolgozni az idén, és egyre több elektromos modell érkezik – jelentették be a cégek vezetői február végén Budapesten, évértékelő sajtótájékoztatón.      Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatása szerint Kecskeméten 190 ezer autót gyártottak, 3 új modell gyártását indították el 2019-ben. A cég nettó árbevétele 3,7 milliárd euró volt, 2,7 százalékkal nőtt 2018-hoz képest.

A kecskeméti gyár meghatározó szerepet tölt be a Mercedes-Benz globális gyártási hálózatában. Olyan új gyártástechnológiákat alkalmaznak és tesztelnek, amelyeket később a termelési hálózat más telephelyei is átvesznek és alkalmaznak. Az ügyvezető kiemelte: 2020-ban a gyár termelési programja telített, az idén is teljes kapacitással fog működni.     A kecskeméti gyár 2020-ban már lépéseket tesz az elektromos járművek gyártásához vezető, több éven át tartó úton – hangsúlyozták.

Az MNB növekedési kötvényprogramja 2019. július 1-jén indult, keretösszegét tavaly decemberben a magas kihasználtság miatt az eredeti 300 milliárd forintról 450 milliárd forintra emelték január elsejével. Tavaly mintegy 15 cég vette igénybe a lehetőséget, az idén 25 cégre számítanak.     A növekedési kötvényprogram keretében az MNB forintban kibocsátott, legalább B+ minősítéssel rendelkező vállalati kötvényeket vásárolhat meg vállalatcsoportonként maximum 20 milliárd forint értékben. Az elsődleges és másodlagos piaci vásárlások eredményeként egy kibocsátott kötvénysorozat összesen legfeljebb 70 százalékát birtokolhatja a jegybank. A kibocsátóknak kötvényeiket be kell vezetniük a Budapesti Értéktőzsdére.     A program célja, hogy a jegybank segítse a hazai vállalati szektor finanszírozásának diverzifikálását.