Lábon lőtte magát a német beszállító

május 26, 2020 0

A német Benteler jó üzletet csinált 2010-ben, amikor adómegtakarítás címén Németországból Ausztriába tette át székhelyét és Salzburgban holdingot alapított. Most, a koronavírus-válság hatására megroppant pénzügyi helyzetében ugyanakkor a német adófizetők pénzére tart igényt és állami támogatást kért Németországban. Vajon, kap?

Akkugyárat épít a Volkswagen

május 26, 2020 0

A Volkswagen-csoport és a svéd Northvolt AB akkumulátorgyártó cég közös vállalata további lendületet nyer. Úgy döntöttek, hogy a Volkswagen maga építi fel a közös vállalkozás „Northvolt Zwei” gyárának épületeit és infrastruktúráját, amelynek célja lítium-ion akkumulátor cellák előállítása a Salzgitter telephelyen fennálló szinergiák kiaknázása érdekében – a meglévő Akkumulátor Tudásközpontra támaszkodva. Körülbelül 450 millió eurót kell befektetni ebbe a projektbe. A közös vállalkozás ezután bérli majd a gyárépületeket. Az akkumulátorcella gyártását a tervek szerint 2024 elején kezdik el az új gyárban, kezdeti termelési kapacitása 16 gigawatt óra lesz.

Elbocsátásokra készül a Nissan

május 26, 2020 0

Dolgozóinak 15 százalékát, több mint 20 ezer alkalmazottját készül elbocsátani világszerte a japán Nissan autóipari konszern a csökkenő eladásokhoz igazodó átszervezés keretében.

Jó hírek Kínából

május 25, 2020 0

Ismét növekedett áprilisban az ipari termelés Kínában, miután az első negyedévben az új koronavírus-járvány gazdaságbénító hatásainak következtében első alkalommal regisztráltak visszaesést.

Kézmosás és közlekedésbiztonság

május 25, 2020 0

„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató programsorozatában most a koronavírus miatt előtérbe került óvintézkedések példáján, a kézmosás és a biztonságos közlekedés párhuzamba állításával szemléltetjük a tudatos, felelősségteljes közlekedés fontosságát.

Beszállítóin segít a Ford

május 25, 2020 0

Az amerikai Ford autógyártó hathatós segítséget nyújt egyes beszállítóinak, amelyek készpénzhiány miatt a túlélésükért küzdenek. Az eddigi gyakorlattal ellentétben már korán kifizetik a beszállított alkatrészek vételárát, amivel egyrészt fenntartják a szükséges ellátási lánc biztonságát, másrészt esélyt teremtenek a beszállítók fennmaradására a mostani nehéz helyzetben.

Kelet-Európa a német export stabil támasza

május 24, 2020 0

A koronavírus-járvány okozta világgazdasági recesszió közepette Kelet-Európa bizonyult a német exportgazdaság stabil támaszának az Ost-Ausschuss, a Kelet-Európában tevékenykedő német vállalatok képviseleti szervezetének jelentése szerint.

Madárbarát a Mercedes

május 24, 2020 0

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára fennállása óta elkötelezett a környezetvédelem iránt, a közel 440 hektár nagyságú gyárterület élővilágának felmérése, majd a különböző intézkedések bevezetése hozzájárultak a biodiverzitás fenntartásához. A költő és vonuló madarak életterének védelme érdekében hozott intézkedésekkel 2020-ban a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. elnyerte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által átadott Madárbarát Munkahely címet.

Ötven hibrid villamos motorvonatot vesz a MÁV

május 23, 2020 0

A MÁV-Start ötven darab hibrid villamos motorvonat beszerzésére indított közbeszerzési eljárást, a tervek szerint a vásárlást hitelből finanszírozzák – közölte a vasúttársaság.

180 dolgozót küld el a győri beszállító

május 23, 2020 0

Elbocsátja dolgozói közel 20 százalékát a hengerfejeket gyártó Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. A mintegy ezer munkavállalót foglalkoztató, mexikói tulajdonú vállalat július végéig 180 munkatársától válik meg – tájékoztatta az MTI-t Mersich Gábor, a cég gazdasági igazgatója.

Nem kell senkit sem elküldeni a Densótól

május 22, 2020 0

A Denso Gyártó Magyarország Kft. 3800 dolgozójának munkahelyét védte meg a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében a kormány által nyújtott 310,75 millió forintos vissza nem térítendő támogatás – mondta az innovációs és technológiai miniszter Székesfehérváron.

Toboroz a Suzuki, hamarosan indul a második műszak a gyárban

május 22, 2020 0

A Magyar Suzuki Zrt. felkészül arra, hogy az európai autópiac az év végéig felocsúdik a koronavírus-járvány okozta sokkból, ezért őrzi kapacitásait, és mintegy 400 fő toborzásával megkezdte a dolgozói létszám helyreállítását, hogy június 29-én újraindíthassa a második műszakot is a termelésben – mondták el a cég vezetői online sajtóbeszélgetésen.

Nem tépázta meg a magyar járműipart a járvány

május 22, 2020 0

Magyarországon a koronavírus-járvány hatására az európai uniós átlagnál kisebb mértékben esett vissza a járműipar teljesítménye márciusban – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára egy online konferencián.

Béremelést kapnak a szakoktatók

május 22, 2020 0

Mintegy 35 milliárd forintnyi béremelést kapnak a szakképzésben oktatók – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Nem vesznek japán autót a koreaiak

május 22, 2020 0

Dél-Korea autóexportból származó bevétele jelentősen visszaesett a idei első negyedévben részben a koronavírus miatt megcsappant kereslet hatására.

1 2 3 4 7