Elkerülhetetlen a Peugeot és a Fiat fúziója

A Fiat-Chrysler és a PSA autóipari csoportok vezetői egyetértenek a két konszern egyesülésével a világ negyedik legnagyobb autóipari csoportja megvalósítása szükségességében a vírusjárvány által támasztott nehézségek ellenére is.

A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) elnöke John Elkann nyilatkozatában megerősítette Carlos Tavares, a Peugeot autómárkát gyártó PSA konszern vezérének az összeolvadás szükségességéről tett kijelentését.

John Elkann a cég részvényesei előtt kijelentette, hogy a vírusjárvány által támasztott nehézségek semennyiben nem hátráltatják az egyesülés jövő év első negyedére tervezett megvalósítását. “A Covid-19 válság csak megerősítette az egyesülés mellett szóló érveket” – fogalmazott. “Az elmúlt hónapokban a PSA vezetőivel és munkatársaikkal személyes szinten is kialakult kiváló kapcsolataink is a közös jövőről alkotott elképzeléseink és közös céljaink melletti elkötelezettségünket támasztják alá” – mondta.

Az egyesült csoport elnöki posztjának jövőbeni várományosa Carlos Tavares meggyőződése szerint “legalább 3,7 milliárd eurós” szinergikus megtakarításról tett említést korábbi beszédében.

Mike Manley, az FCA vezérigazgatója elmondta, hogy teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy “belátható időn belül” még szembe kell nézni a vírusjárvány által támasztott nehézségekkel, cége azonban márkaportfóliójának és megalapozott üzleti tervének köszönhetően mérsékelni tudja majd annak negatív hatását. “Ezeket az erősségeinket visszük be az egyesülésbe” – mondta.    Hozzátette: “Határozottan meg vagyok győződve a piac talpra állásában. Amint ez megtörténik, mi is visszanyerjük a járvány előtti hatalmas lendületünket.”    Elmondta, hogy véleménye szerint az egyesülésről folyó uniós versenyjogi vizsgálat nem fogja késleltetni a megvalósítás ütemtervét, mivel “mindkét vállalat a kezdetektől fogva ugyanabban a konstruktív szellemben viszonyul az Európai Bizottsághoz”.