Vezettük az ID.3 villanyautót

A Volkswagen megváltóként tekint az új, zöldebb világ hírnökére, amelyet a Bogár és a Golf után a vállalat harmadik, örök és értékálló ikonjának tartanak. Hogy ez lesz-e valóban a sorsa, a következő évtizedekben kiderül, mi most ízelítőt kaptunk működéséből.
Ikonok
Ikonok

Meglepően egyszerű az autó, kívül-belül tetszetős, de egyáltalán nem elszállt a formavilága és a technikai kivitelezése sem különleges. Utastestere ergonomikus és letisztult, a választható fehér belső azonban kissé túlzás. A kocsi kezelése nem túl bonyolult, legalábbis az új Golfhoz hasonlítva nem az. A kilátás jó az autóból, a villanymotor nyomatékos, az ID.3 tömegközéppontja az akkumulátorcsomag miatt jó mélyen van, így tapad az útra. Futóműve megfelelően csillapít, a kocsi stabil, merev, fordulékony és agilis, esős időben, nedves úton azonban rendesen eldobja a fenekét – ahogy egy hátsókerék-meghajtású autótól el is várjuk.

ID.3

Erőteljes elektromos gép dolgozik hátul, kezdetben egyetlen, 150 kW (204 LE) teljesítményváltozatban áll rendelkezésre, röviddel piaci bevezetését követően pedig a 107 kilowattos (146 LE) verzió is megérkezik. Az ID.3 kínálatában 42 kWh (300 kilométeres hatótávval), 58 kWh és 77 kWh nettó energiatároló képességű akkumulátorok szerepelnek, a hatótáv (a WLTP-ciklus szerint) akár az 549 kilométert is elérheti. Az alacsony, mindössze 0,27-os légellenállási együttható (cw) nagyban hozzájárul a jelentős hatótávhoz. A menetpróbán a középső akkuval (426 kilométeres elméleti hatótávval) vezettük az autókat, a többi változat csak jövő év derekán ér a hazai ügyfelekhez. Hátul is kényelmes, csomagtartója 385 literes.

IMG_4657

Az Év Zöldautója 2021 díjra jelölt Volkswagen ID.3 váltakozó- (AC) és egyenárammal (DC) is tölthető és teljes mértékben alkalmas a gyorstöltésre. A csúcsváltozat akár 125 kW teljesítménnyel is tölthető, amellyel mindössze 30 perc alatt állhat készen a következő bő 350 kilométerre. A We Charge révén a Volkswagen teljes töltőökoszisztémája hozzáférhetővé válik az ID.3 vásárlói számára, akik így több mint 150 ezer nyilvános töltőpontot vehetnek igénybe Európában. Az ID.3 szén-dioxid-semleges mérleg mentén készül a zwickaui gyárban, emellett az Elli márka kínálta Volkswagen Naturstrom elektromos árammal klímasemleges módon üzemeltethető.

IMG_4651

A legolcsóbb verzió 11 millió forint alatt elérhető, már alapfelszereltségben LED-es fényszórókat, tíz színben állítható hangulatvilágítást és sebességkorlátozót is tartalmaz, a szintén az alapfelszereltséget bővítő légkondicionáló berendezés pedig elektromos állóhelyzeti klímarendszerhez csatlakozik, amelyet akkor is aktiválhatnak az ügyfelek, amikor az autó épp nem töltődik az elektromos hálózatról. A passzív biztonságot többek között a vészhívás rendszere és a középső légzsák. Utóbbi újdonság a Volkswagen modellpalettáján, s oldalirányú ütközés esetén a vezető és az első utas egymásnak csapódását előzheti meg. Az alapfelszereltség része a DAB+ tunerrel, a középkonzolon pedig két USB C csatlakozóval szerelt rádió is, az App Connect funkció pedig média-streamingre is lehetőséget kínál az okostelefonon keresztül. Az ID.3 vásárlói igény szerint csatlakoztathatják mobiltelefonjukat az autó rendszeréhez, az Apple Car Play segítségével az iOS, illetve az Android Auto révén az Android operációs rendszer esetében, illetve a megfelelő felszereltségű eszközökön a Mirror Link használatával.

IMG_4659

IMG_4663