Az én munkám akkor ér véget, amikor nem lesznek balesetek az utakon

A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már tíz helyszínen végez gyártó, fejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarországon, ezáltal is hozzájárulva a közlekedés biztonságosabbá és tisztává tételéhez. A munkavállalók hazánk mellett Németországtól az ázsiai országokon keresztül az Egyesült Államokig a világ 59 országában próbálhatják ki tudásukat. A német technológiai cég 233.000 munkatársa a lehető legkorszerűbb technológiákkal és eszközökkel végzi a munkáját, a gyártásból kikerülő termékek, illetve a fejlesztési területen elkészülő szoftverek és szolgáltatások pedig a Continentalnál tetten érhető folyamatos innovációról tanúskodnak.

Röviden összefoglalva ezt szűrhetjük le a vállalat munkatársaival készített interjúkból, amelyek közül az egyiket most megosztjuk olvasóinkkal.

Horváth Ádám funkciófejlesztésért felelős projektvezetőként dolgozik a veszprémi Continentalnál.

A Continentalnál 2014-ben kezdtem el dolgozni gyártósori mérnökként, jelenleg funkciófejlesztésért felelős projektvezetőként dolgozom. Karrierlehetőség szempontjából is elég széles spektrumon mozoghat az ember a cégnél, ugyanis, ha oldal irányú mozgásra vágyik, akkor biztosítja neki a szervezet, hogy így szerezzen több tapasztalatot, szakmailag fejlődjön. Amennyiben pedig valakinek vezetői ambíciói vannak, akkor ehhez kapcsolódó képzések és vezető irányú karrierlehetőségek is nyílnak számára.

 Mi az, amin jelenleg is dolgozik?

Jelenleg egy MKC1-es fékvezérlő fejlesztésén dolgozunk a csapattal. Ez a fékvezérlő felelős az ABS funkcióért az autóban, adaptív tempomatért, kipörgésgátlóért.

 Miért jó egy nemzetközi vállalatnál dolgozni?

A Continentalnál lehetőségem nyílik a különböző kultúrákat megismerni, a különböző tesztútjaim során. Például Svédországban az utakon a rénszarvasok mellett autós tesztet csinálni, vagy Olaszországban az olasz spagetti ízét ízlelni egy erős tesztnap után. Ez mindenképpen izgalmas, nagyon változatos és rengeteg lehetőséget tartogat.

 Mi jelenti a legnagyobb motivációt a munkája során?

Az innováció, a technológia elég szerves része a munkánknak, hiszen a legújabb technológiákkal dolgozhatunk, a legújabb autókkal. Emellett a munkánk végleges eredménye a nulla baleset elérése az utakon! Az én munkám akkor ér véget, ha nem lesznek balesetek az utakon. Ehhez nyilván lépéseket kell elérnünk. A legelső lépés az, hogy nulla halálos baleset legyen az utakon, aztán elérjük a nulla balesetet az utakon. Ez a cél, ami önmagában nagyon motiváló!

(x)